Pár hete olvastam egy cikket, ami igencsak kritizálta azokat az anyukákat, akik bölcsődébe adták gyermeküket. Az indok pedig az volt, hogy a mai fiatal anyák nem tudják átadni magukat a szülőségnek arra a pár évre, amíg a gyermeküknek szükségük van rájuk. A cikk azon részével teljesen egyet értek, ami arról szól, hogy a gyermek fejlődésében az anyának mennyire fontos szerepe van. Ez nem vitatható, ez TÉNY. Valóban, az anya nem pótolható, de az sem elég, ha anya fizikailag jelen van, de érzelmileg nem elérhető a gyermeke számára. Ha a gyermekünkkel vagyunk, legyünk jelen testileg, lelkileg, érzelmileg! A teljes lényünkre van szükségük!

Egy másfél-két éves valóban nem érti meg, mi az, hogy anyának most el kell mennie, de majd visszajön. Az én fiam, aki 14 hónapos, még azt sem érti meg, hogy most vécére kell mennem, és muszáj, hogy letegyem. El sem tudom képzelni, hogy mit jelentene számára, ha valahol ott hagynám órákra! Elfogadom, hogy a gyermek lelkileg sérül az anyától való korai elszakítástól. De mi van azokkal az anyukákkal, és gyermekeikkel, akik nem tudják elkerülni, hogy bölcsődébe adják a gyermeküket? Akik, igenis, minden nap küzdenek azzal, hogy be kell vinniük a gyermeküket a bölcsődébe. Tisztában vannak azzal, hogy ezzel ártanak neki, de nincsenek nagyszülők a közelben, vagy még ők is dolgoznak, vagy már nem élnek: a nagycsalád, mint olyan, felbomlott. A GyES összegéből pedig a korábbi életszínvonal, a hiteltörlesztő részlete és a mindennapi megélhetés nem finanszírozható, hacsak apa nem keres igazán nagyon jól.

Magyarországon az első bölcsőde 1852-ben nyitotta meg kapuit. Az iparosodással, és a nők munkába állásával, indokolttá vált, és jogosultsága lett a bölcsődéknek, hogy ezzel segítsék a családok életét. Addig volt, hogy a dolgozni járó anyák otthon hagyták egyedül a lakásban a gyereküket, vagy magukkal vitték a gyárakba, ami nem éppen biztonságos és egészséges hely volt a gyerekek számára. De mi, nők egyenjogúságot akartunk, dolgozni akartunk, és azt hiszem, nem egészen erre a fajta egyenjogúságra vágytak azok, akik elkezdtek harcolni a nők jogaiért, de ez lett belőle. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez most rossz vagy jó, egyszerűen ez lett, és ennek hatására a nők gondolkodása, és a nőkről való gondolkodás is évtizedről évtizedre megváltozott. A családokra a kétkeresős modell lett a jellemző, és ma már családok nem tudnak talpon maradni, ha az anya nem dolgozik. A GyED extra bevezetésével sok anyuka ösztönözve érzi magát arra, hogy menjen vissza dolgozni. A média azt erősíti, hogy akkor vagy értékes, ha dolgozol, és amióta én is anya vagyok, tapasztalom csak igazán, hogy sok esetben emberszámba sem veszik az otthon lévő anyukákat, mert jelenleg a társadalomnak nem hasznos tagjaiként vannak definiálva. Pedig épp a jövő generációja nő fel a kezeink között!

Már a szüleink generációját is érintette ez a kérdés. Az anyai nagymamám óvónő volt, és édesanyámmal 6 hetes koráig maradhatott csak otthon. Utána vissza kellett mennie dolgozni. Nem volt más alternatíva! Édesanyámra mindig valaki más, számára idegen néni vigyázott. Majd 1 éves korától bölcsődés lett, mert nyílt egy bölcsőde a városban, ami segítség volt a nagymamám számára, aki onnantól fogva jó helyen tudhatta kislányát. Nagyszülők híján idegenre kellett bíznia gyermekét. Édesapám élvezhette még a több generációs család előnyét, mivel gazdálkodtak a szülei. Ha épp nem voltak otthon napközben, apukámra a nagymamája vigyázott otthon a megszokott környezetében. Mi, a nővéremmel szintén azon szerencsések közé tartozunk, akik nem ismerték meg a bölcsődét, mert az apai nagymamám velünk egy háztartásban lakott, és így mindig akadt felügyelet, ha anya épp nem ért volna rá. De az anyai nagyszüleink is a városban laktak, így ők is hadra foghatóak voltak, ha épp a gyerekekre, azaz a nővéremre és rám kellett vigyázni.

És itt vagyok most én, anyaként. 450 km-re a szüleimtől, 250 km-re a férjem szüleitől. Itt vagyunk ketten egymásra utalva a férjemmel, Noel elmúlt egy éves, és bizony osztunk, szorzunk, hogy mi lesz jövőre, amikor betölti a második életévét és a havi bevételünk radikálisan lecsökken. Nyilván, készülünk rá , és már most igyekszünk félre tenni a jövő évre. Leredukáltuk a kiadásainkat, amennyire csak lehetett, meghatároztuk, hogy egy héten maximum mennyit költhetünk, hogy a kívánt összeget hónapról-hónapra félre tudjuk tenni. De mi van, ha nem lesz elég, és vissza kell mennem dolgozni? Akkor nem leszek jó anya, mert az kerül előtérbe, hogy legyen minden nap étel az asztalon, és nem az, hogy a gyermek fejlődése szempontjából a bölcsőde nem megfelelő hely? Nyilván, minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy bölcsödébe adjam, és inkább feléljük a tartalékainkat, hogy neki a legjobb legyen, de mi van azokkal a családokkal, akik hónapról hónapra élnek és nincs miből félretenniük, és így választásuk sincsen?

Hadd különböztessek meg 3 szülői kategóriát

1. Van, aki nem adja bölcsödébe a gyermekét

Otthon tud maradni a gyermekkel. Vagy azért, mert jön a kistesó, vagy mert anyagilag nem okoz semmilyen fennakadást az életükben az, ha anya nem dolgozik. A gyermek szempontjából ez a legideálisabb állapot. De még azokat is ide sorolom, akik visszamennek pár órában dolgozni, de nem kell bölcsibe adni a gyermeket, mert ott vannak a nagyszülők, akikre minden helyzetben lehet számítani. Ezek a családok a szerencsések az én szememben, és talán ők vannak kevesebben.

2. Van, aki bölcsibe adja a gyermekét, mert nincsen más választása

Egy keresetből nem jönnek ki, és nincsen nyugdíjas korú nagyszülő, aki tudna vigyázni a gyermekükre, amíg anya kénytelen dolgozni. Hiába tudják, hogy a gyermeküknek mellettük kellene lenni, hiába mardossa őket a lelkiismeret-furdalás, és zokognak ők is a bölcsiből kifelé jövet, mert a gyermekük kapaszkodott beléjük, és zokogott könyörögve, hogy anya ne hagyj itt! Nem viheti magával a munkahelyére! Nem tudja kire bízni a gyermekét, nincsen más választása! Olyan sok anyuka hozzászólását olvastam a napokban, aki kifakadt a fent említett cikk olvasás kapcsán, hogy akkor most még azt is érezzem, hogy „szar anya” vagyok?

 Nem, nem vagy „szar anya”! A legjobb döntést hoztad. Felelősség teljes vagy, és gondoskodsz a gyermekedről! A fenn maradó időben tölts vele minél több időt! Bújjatok össze, olvass neki mesét, menjetek el szaladgálni a játszótérre, hogy érezhesse, tudhassa, hogy nem veszített el téged! Hogy megvagy! Elérhető vagy! Számíthat rád! Csak az életben vannak nehéz helyzetek, amiket nem tudunk minden körülmények között elkerülni.

3. A harmadik kategória, akiknek az említett cikk szólt, azok az anyukák, akik nem tudják átadni magukat az anyaságnak, akiknek nyűg a gyermek. Igen, el lehet fáradni, igen jó néha kimozdulni, de gondoljuk át! Itt és most, ebben az élethelyzetben kinek az érdekének kellene érvényesülnie? Az enyémnek? Vagy vállalnom kellene a felelősséget, még ha az számomra némi lemondással is jár azért, hogy a gyermekem szükségét én az édesanyja betöltsem?

DE kérek mindenkit, NE általánosítsunk, és terheljük meg azokat, akiknek anélkül is éppen elég nehéz!

Kövess a Fecebookon is, hogy ne maradj le semmiről!