2017. sze 04.

Tippek, ötletek az egészséges babaváráshoz

írta: syeszter
Tippek, ötletek az egészséges babaváráshoz

pregnant-woman-1910302_640.jpgSzombaton részt vettem az I. országos konferencián, amit a várandósgondozás és a természetes szülés témakörében rendeztek meg. Akik követitek a facebook oldalamat, tudjátok, hogy anyaként és bloggerként hívtak meg, hogy megosszam a nem éppen túl jó tapasztalataimat a szülés utáni kórházi élményeimmel kapcsolatban.

Szívesen vállaltam, mert fontosnak tartom, hogy az anyák hangja eljusson az egészségügyben dolgozókhoz, mert az esetem sajnos nem egyedi, és az, ami velem történt, mindennapos a kórházi osztályokon. Azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz ennyi ember előtt beszélni mindarról, amit átéltem! (Itt olvashatod el, miről szólt az előadásom.)

Anyaként – és reménység szerint újra leendő kismamaként – nagyon hasznos volt számomra ez a konferencia! Több előadást is volt szerencsém végig hallgatni, és sok új ismerettel, tudással tértem haza. Olyanokkal, amiket mindenképpen alkalmazni fogok! Egy részüket már most, amíg készülök a következő terhességre, a többségüket pedig a következő várandósságom során.

Íme, pár hasznos gondolat az előadásokból, amiket nekünk, anyukáknak is tudnunk kellene:

medications-257359_640.jpgMagzatvédő vitamin!

Ti tudtátok, hogy ezt nem csak a várandósság alatt, hanem már előtte 3 hónappal érdemes elkezdeni szedni?! Ezzel már készíteni tudjuk szervezetünket a baba megfoganására, és a várandósságra. Tehát töltsük fel vitamin tartalékainkat, hogy egészséges anyaként egészséges magzatot hordhassunk a szívünk alatt! Jelenleg Magyarországon nagyon alacsony azoknak a nőknek a száma, akik már a várandósság előtt odafigyelnek a szervezetük ilyen jellegű megtámogatására is!

A várandósság alatt szedett magzatvédő vitaminok a folsav tartalmuk miatt segítik a baba egészséges fejlődését, megelőzik a velőcső záródási rendellenességek kialakulását. A velőcső záródási rendellenesség a leggyakoribb fejlődési rendellenességek közé tartozik.  A velőcső záródásra a terhesség 4. hetében kerül sor! Emiatt fontos a szervezetünk mielőbbi megerősítése, és esetleges vitamin- és ásványi anyag hiányunk feltöltése!

fried-1789962_640.jpgFigyelni kell a fokozott fehérjebevitelre!

Az egészséges táplálkozás mellett oda kell figyelni a megfelelő fehérjebevitelre is! Ugyanis a magzat fejlődéséhez elengedhetetlen a megfelelő fehérjebevitel! Viszont vigyázzunk a túlzott szénhidrátbevitellel! A várandósság alatti túlsúly fokozza a terhességi komplikációk kockázatát!

8456752971_7d1ff6ffbf_z.jpgKeressünk fel dietetikust!

Erre, bevallom, magamtól sosem gondoltam volna! De mivel a várandósság valóban egy más állapot, ahol a megfelelő táplálkozás engedhetetlen, nem árt, ha ebben is segítségünkre van egy szakember, aki segít összeállítani a helyes táplálkozási rendünket, amit be is tudunk tartani! Ételallergia esetén pedig elengedhetetlen, hogy valakitől segítséget kapjunk, hogy hogyan pótoljuk az ételallergiánk vagy intoleranciánk miatt kieső táplálékokat!

11455353836_ea5a0baee7_z.jpgVegyük fel a kapcsolatot a gyerekorvossal!

Minél előbb vedd fel vele a kapcsolatot! Igen, már a várandósság idején! Ne akkor kezdj el gyermekorvost keresni, amikor már kiengedtek benneteket a kórházból az újszülött babával!

pregnant-711747_640.jpgMozogjunk!

De szigorúan annyit, amennyi jól esik! Ne várandósan kezdjünk el plankolni, és semmi esetre se mozgassunk akkora súlyokat, amik alhasi feszülést okozhatnak. Csak szép kényelmesen! Minden nap egy keveset!

arm-1284248_640.jpgKészítsünk tervet! Mi az, amit mindenképpen szeretnénk, ha megvalósulna:

Az én tervem a következő:

(Ezek Noelnél, sajnos, nem valósultak meg.)

  • Az aranyóra megvalósulása
  • Az első mellre tevés a szülést követő első fél órában valósuljon meg
  • Mindenképpen roomin-in elhelyezés, az első pillanattól kezdve
  • Apa jelenléte zavartalanul biztosítva legyen a kórházban töltött napok alatt
  • A szoptatásban támogatás, mellre tévésben segítségnyújtás, ha szükséges
  • Tudjam, mikor, mi és miért történik a gyerekemmel
  • Tekintsenek rám kompetens személyként a gyerekemmel kapcsolatban

letoltes.jpgVízben szülés:

Én nem vagyok az a bátor asszony, aki otthon szülne, de a következő gyermekemet szeretném vízben világra hozni! És erre ma már egyre több helyen van lehetőség kórházakban is! A víznek köszönhetően a fájdalomérzet csökken. Az izmokat a víz ellazítja. A gát sérülésének esélye csökken, a gátmetszés elkerülhető! Semmivel sem magasabb a fertőzésveszély! A babák számára kevésbé traumatikus a születés, és a vízben született csecsemők sokkal nyugodtabbak, mint a száraz körülmények között született társaik! Engem meggyőztek! 

Ha tetszett oszd meg ismerőseiddel is! 

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Már az Instagarmon is!

Képek:

Pixapay.com

Flickr.com

 

Szólj hozzá

konferencia praktika tervezés mozgás dietetikus várandósság vízben szülés baba várás magzatvédő vitamin Eszti-téka fehérje dús táplálkozás