2017. már 13.

Amikor a szerelem és a tehetség találkozik

írta: syeszter
Amikor a szerelem és a tehetség találkozik

17268950_466559533675212_1720125428_o.jpg17274954_466667830331049_292681885_n.jpgHadd mutassam be Nektek Berzsán Esztit! Ő egy életvidám fiatal művész, aki fest, rajzol, tele van élettel. Pezseg. Abban a kiváltságban lehet része, hogy azt csinálja, amit szeret, amiben tehetséges. Önálló vállalkozása van, és a képei iránt akkora a kereslet, hogy már decemberig tele van a naptára megrendelésekkel! Férjéről áradozva mesél, kiegyensúlyozott, boldog házasságban él. Férje egyben a legjobb barátja, aki mindig minden helyzetben mellette áll, bátorítja, támogatja őt abban, hogy mint művész, mint nő, mint anya kiteljesedhessen. Gyönyörű kislányuk van, aki sok esetben Eszter ihletének forrása, igazi kis múzsa. Azt azonban ne gondoljuk, hogy ő a szerencsés véletlennek köszönheti mindezt. De hajlandó volt meghozni azokat az áldozatokat, amiknek köszönhetően ma ott tart az élete, ahol. Fogadjátok szeretettel, igazán sokat tanulhatunk Tőle!

17321557_466559267008572_439824529_n.jpgA művészet és az anyaság, mindkettő egész embert kíván, hogyan tudod össze hangolni?

Ez így van. Anyának lenni 24 órás szerelem és hivatás, soha nincs vége, és minden helyzetben anya vagyok ugyanúgy, ahogy a művész létem is állandó. Egyedül ez a kettő nem menne egyszerre, de van egy csodálatos férjem, aki az alkotótársam és barátom is, Vele pedig összehangoltan haladunk előre nap, mint nap. Megért engem, támogat, lelki társam, mindenben segít nekem, felszabadítja számomra az alkotáshoz szükséges időt, közösen osztjuk meg a Babával járó teendőket is. Mi egy igazi huszonegyedik századi pár vagyunk, a családi és háztartásbeli teendőket ugyanúgy megosztjuk egymás közt, ahogy a vállalkozásunkkal kapcsolatos feladatokon is osztozunk. Csak így működik: teljes összefogással és harmóniával. Így viszont jut idő mindenre, és folyamatosan tudunk a fejlesztésen, továbblépéseken is gondolkodni... meg persze valahogy ez úgy van, hogy az egész csoda, amiben élhetünk most, a Babánkkal indult, így ő szerves részét képezi a művészi tevékenységünknek. Ő az én ihletőm, kis szerelmem is, aki nélkül mindez, ami most van, nem is lenne! Az ő születése egy csoda számomra, mert én már le is mondtam arról, hogy kisbabánk lehessen (habár a férjem mindig is hitt benne és tudta, hogy lesz egyszer), amikor hat év várakozás és két elvesztett magzat után végre megérkezett hozzánk a Boldog Élet. Merthogy így neveztük el őt: Zoé Felícia, a kis boldog élet, aki meghozta a boldogságot és egy egészen új, más életet! Így mi hárman veszünk részt a legtöbb eseményen az életünkben, Ő is velem alkot, és neki teljesen természetes, hogy az anyukája fest, rajzol. Ő is nagyon kreatív és szereti a szépet. Nem sokára két éves lesz, de már most odaül az ölembe, mutatja a rajzát és kérdezi tőlem, hogy „tecci?”, velem fest... Boldogság vele minden perc :)17311698_466559503675215_1033390625_o.jpg

A férjed a legjobb barátod, és munkatársad, aki bátorít, támogat és melletted áll. Szerinted mi a jó házasság titka? Vagy mi a ti titkotok, ami miatt ennyire harmonikus kapcsolatban tudjátok megélni a házasságotokat?

17275033_466667833664382_912543486_n.jpgRobival tizenkét éves korunk óta ismerjük egymást, így régi barátságunk alakult át szerelemmé. Mindig mindent meg tudtunk beszélni, és ez most is így van. Nem gondolnám, hogy egy különleges kapcsolat a miénk, nekünk is vannak néha nézeteltéréseink, ahogy minden kapcsolatban így van, és ez így a természetes. Megbeszéljük az adott kérdést, és összhangra jutunk. A körülmények okozta nehézségeken és problémákon az lendít mindig túl minket, hogy nagyon-nagyon szeretjük egymást! Ez így volt mindig is, és ahogy telnek az évek, egyre jobban megismerjük egymást, és ez a szeretet egymás iránt nem múlik el. Az, hogy mi tudjuk, egymást akartuk, egy olyan kezdőpont, amihez mindig vissza tudunk nyúlni. A hűséges szerelem nagy biztonságot és egy belső békét ad mindkettőnknek. Jó érzés, hogy megállapodtunk, boldogok lehetünk egymással és együtt alapítottunk családot. Nekünk ez minden nap öröm! Viszont semmi nem megy magától az életben – így a harmónikus párkapcsolat sem. Dolgozni kell azon, hogy legyen külön minőségi időnk egymással, amikor tudunk beszélgetni és újra-újra megismerni egymást, ahogy változunk mindketten. Fontos, hogy mindig felfedezzünk egymásban új dolgokat, amikbe bele tudunk szeretni, amit csodálni tudunk a másikban. És fontosak a közös élmények is, amik összefűzik a családunkat. Mi most az új élmények gyűjtését tűztük ki célul, szeretnénk utazni hármasban olyan országokba, tájakra, ahol még nem jártunk, remélem mihamarabb sikerül is elkezdenünk megvalósítani új álmainkat...17270282_466559227008576_1849668268_n.jpg

Mesélsz arról, mivel is foglalkozol most?

Abban a kiváltságban lehet részem, hogy azzal foglalkozhatom, ami életem legnagyobb szerelme – a férjem és a kislányom mellett -, ez pedig nem más, mint az alkotás. Festek, rajzolok, tervezek. A napjaimat átitatja a kreatív szellem, a pozitív energia, az életöröm és a művészet szeretete. Az a motivációm, hogy adjak magamból, hogy megosszak, hogy közöljek. Hogy szépet, jót, minőségit alkossak... és a tartalom, ami a képeim mögött/illetve a képeimben fellelhető valami olyan pluszt adjon, ami megérinti a lelket. A Facebbok oldalam kicsit több, mint egy évvel ezelőtt indult, és alighogy feltettem néhány képet, már megkerestek egyedi megrendelésekkel. A megrendelések száma azóta csak gyarapodik, így a levelezés, és a megrendelőimmel való egyéni-személyes kapcsolattartás is jelentős időt vesz igénybe. Napjaim változatosak, de egy határozott ritmus és visszatérő motívum figyelhető meg: alkotok az oldalamra, hogy nap, mint nap friss, új képekkel lephessem meg követőimet, amik mindig akutálisak... Folyamatosan készítem a portrékat, melyeket megrendelésekre festek meg. Ezek nagy sikernek örvendenek az emberek közt, mivel akár több fénykép alapján is elkészítek egy vadonatúj, eddig még nem létező képet. Sorsokat festek, célokat és álmokat, és nagyon megtisztelő a számomra, hogy ügyfeleim megnyílnak nekem és mesélnek életükről. Az pedig, hogy a kész festmény minden alkalommal örömet okoz, számomra a legjobb visszajelzés. A portrék mellett logó- és arculattervezéssel is foglalkozom. Logó megrendelőimmel egy titkos műhelymunka keretében minden apró részletet átbeszélünk, és a tervezés fázisaiba is beavatom őket, így a végeredmény garantáltan tökéletes lesz! Egy olyan logó, ami kifejezi őket és hivatásukat, amivel foglalkoznak, pont az a logó, amit megálmodtak...  Munkám részét képezi az egyedi grafikák, könyvillusztrációk- és borítók, fashion illusztrációk készítése és egyre több akvarell és akril festmény kerül ki a kezem alól. A festés valami olyan szabadságot ad nekem, mint amit semmi más! Egyre inkább azt érzem, hogy számomra a szabad festés a friss levegő, ami nélkül nem tudok létezni! Van úgy, hogy napokig nem jut időm a szabad, kötöttségek nélküli alkotásra a sok-sok határidős teendőm miatt, és olyankor úgy érzem, hogy bármi áron is, de muszáj kiszakítanom néhány órát a töltődős-festésre, ami tovább lendít, új erőt ad. Úgy érzem, hogy az alkotásnak ez a szabad, önfeledt volta az én igazi utam. Már megvásároltam a nagy vásznaimat, amikre pedig akrillal és olajjal szeretnék festeni a közeljövőben tartandó egyéni kiállításomra.17269561_466559340341898_563019909_o.jpg

17230397_466559400341892_1260402560_o.jpg

A tehetség velünk születik, de rajtunk múlik, hogy hogyan használjuk, ha egyáltalán használjuk. A te életedben hogy derült fény arra, hogy ennyire tehetségesen rajzolsz?

Gyakorlatilag mióta az eszemet tudom, rajzolok. Már másfél éves koromban kértem a „papíjt” és a „cejuzát”, hogy rajzolhassak, és mindenkit arra kértem a környezetemben, hogy rajzoljon nekem. Ez egy olyan foglalatosság volt számomra mindig, ami megnyugtatott, kikapcsolt, feltöltött. A rajzolás útján tudtam legjobban kifejezni az érzéseimet és levezetni a feszültséget. Csak akkor fáradtam el benne, ha nagyon sokáig ültem a papír felett... ahogy emlékszem, gyerekkoromban is több kilónyi papírt elrajzoltam! Leginkább meséket, sorozatokat, királylányokat rajzoltam olyan papírokra, amiknek az egyik felére már nyomtattak, de elrontották – rajzolásra még pont megfelelt! Ezeknek a sorozatoknak a nagy része a kukában landolt, mivel annyi rajzot, amennyit ontottam magamból nap, mint nap, nem lehetett volna eltárolni, de egy-egy kiemelkedő képemet megőriztük. Ilyen volt az a csendélet is, amit az általános iskola első évében hét évesen rajzoltam egy rajzszakkör alkalmával. Egy váza volt száraz virággal és némi gyűrt drapériával. Ekkor figyelt fel rám Téglás Márta néni, az iskolám rajztanára. Meghívott a felsősök rajzszakkörébe, hogy külön foglalkozhasson velem. Kicsi voltam, nem értettem, miért örülnek és lelkesednek az iskolában a tanárok annyira a képemért, hiszen nekem olyan természetes volt mindig is, hogy jól rajzolok, mint hogy levegőt veszek. A tehetség csiszolatlan gyémánt, hosszú évek alatt ki kell csiszolgatni. Hát az én gyémántom csiszolása ekkor kezdődött...17311642_466559307008568_1861731289_o.jpg

Hány évesen kezdted, és milyen út vezetett odáig, ahol ma tartasz?

Nyolc éves koromban bekerültem egy tehetséggondozó rajzkörbe (MS mesterkör) és kinyílt a világ: a sok nagylány és nagyfiú közt ülve a rajzbakon megláttam, hogy milyen jól rajzolnak, és mennyi eszközt, technikát használnak. Én is fejlődni akartam. Kőszegváry Kálmán mester nyolc éven keresztül foglalkozott velem a rajzkörben. Nagyon motiváltak a versenyek és versenyhelyzetek, amikben évről évre többször is részem volt. Mindig láttam magam körül a többi gyereket, és össze tudtam hasonlítani a saját produkciómat a többiekével. Tudtam, fejlődnöm kell, de akartam is fejlődni, és természetes is volt számomra a fejlődés, mert szerettem rajzolni, nem volt kényszer. Sok iskolai és kerületi rajzversenyt megnyertem, de nem csak a rajzolás töltötte ki a napjaimat. A zene is nagyon sokáig szorosan a napjaimhoz tartozott, tizenegy évig tanultam zongorázni, emellett mindig is imádtam az irodalmat, a történelmet, és sok szavalóversenyre is elmentem. Rendszerint megnyertem a kerületi vers-és prózamondó versenyeket is. Kis tini koromban nyaranta a kötelező olvasmányok olvasása helyett inkább saját regényeket írtam Nagymamám balatoni kertjében a teraszon, és persze csak az első fejezetekig jutottam... aztán meguntam. De ebből látszik, hogy az írásban is hasonló örömet leltem, mint a rajzolásban, és ha az egyiket meguntam, jött a másik foglalatosság, vagy ötvöztem a kettőt és egész hosszú képregényes meséket rajzoltam. Sőt! Eddig akárhányszor átrendeztem az íróasztalom fiókjait, mindig találtam egy-egy elkezdett naplót tiniéveimből. Ezeket magamban kuncogva olvasgatom vissza... nagyon érdekes élmény még most is, ahogy visszajönnek a régi idők emlékei. A gimnázium éveit a Teleki Blanka Gimnázium rajz tagozatán végeztem, ahol Csáji Attila és Csáji Attiláné, valamint Péter Ágnes voltak művésztanáraim. Iskola után a Montázs rajziskolában rajzoltam hetente kétszer négy-öt órát. Baska József tanár úr terelgetésével ismerkedtem először a festészet titkaival, a festői látásmóddal. Szerettem, hogy új világot fedezhetek fel. Érettségi után a Dekoratőr Iskolában grafika szakon végeztem, majd a GTB Kiadványszerkesztő Iskolába jártam, szintén grafika szakon szereztem képesítést. Bánki Ákos festőművész egy évig foglalkozott velem. Különleges időszak volt ez az életemben, mert rendszerint egyedül voltam az óráinkon diákként, és itt is olyan új látásmódokkal ismerkedhettem, amit egyenesen imádtam! Ebben az évben éreztem először, hogy valami mágneses vonzalom alakult ki bennem a festészet felé: szerettem a szabadságot, a festékes falakat, a festékes rongyomat, azt, hogy csak én és a vászon vagyunk, és a zene, ami szól, és hogy belülről kell felhozni valamit, és adni kell tudni. Egyenesen beleszerettem az alkotás folyamatába!17311508_466559543675211_1169151569_o.jpg

Mivel volt a legnehezebb megküzdened, ami valóban áldozatvállalás volt részedről?

Most az álmainkat élhetjük. Ezzel teljesen tisztában vagyok, és hihetetlenül hálás vagyok érte minden nap! Csodálatos, hogy azzal foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek: rajzolhatok, festhetek, alkothatok. De nem volt ez mindig így. Úgy alakult az életünk, hogy rajtunk kívül álló okok miatt nagyon nehéz anyagi körülmények közé jutottunk. Így talán a legnagyobb áldozat az volt, hogy amikor a Babám még csak kilenc hónapos volt, el kellett kezdenem dolgozni. Már évek óta beszélgettünk arról a férjemmel, Robival, hogy kellene nekem egy saját csatorna, ahol meg tudom mutatni mindazt, ami bennem van, és közölni tudom az alkotásaimat, de volt bennem egy félelem attól, hogy kilépjek a nyilvánosság elé. Viszont a kényszer nagy úr, ahogy mondják... azt mondtam, hogy egy életem, egy halálom, megpróbálom! Csak felteszem a képeimet, megmutatom napról napra, amiket rajzolok, és meglátjuk, mit szólnak majd hozzá az emberek. Ami ezután következett, maga volt a legnagyobb meglepetés és csoda számomra! Imádtak! Elkezdtek jönni a levelek, egyre többen kedvelték az oldalamat, kommenteltek és bíztattak, hogy ez valami fantasztikus és folyassam! Ez óriási lendületet és boldogságot adott nekem. A fellegekben jártam, hogy ennyire szeretik, amit csinálok! Hihetetlenül sokat jelentett minden levél és komment. És elkezdődött a komoly munka, jöttek a megrendelések, néhány hét alatt három hónapos előjegyzésben tudtam csak felvenni a megrendeléseket, és dolgoztunk, dolgoztunk. Hajnalban keltünk, míg a Baba föl nem kelt, rajzoltam, Robi reggel elment a munkahelyére, én a Babával voltam napközben, elláttam őt és a háztartást, aztán ha aludt, dolgoztam, mikor Robi hazajött, ő volt a Babával, én pedig rajzoltam, és mondanom sem kell: rengeteget éjszakáztunk az elmúlt egy évben, hol a munka, hol a baba miatt. Átlagban reggel hattól hajnali kettőig tartott egy nap. De én csak azt tudom mondani, amit megtapasztaltam, és amit nap mint nap látok az életünkben: a kemény és szorgalmas munka mindig meghozza a gyümölcsét! És hogy nincs olyan álom, amiért nem érdemes küzdeni, mert ha nap mint nap megteszünk egy lépést, amivel közelebb kerülhetünk hozzá, egyszer el fogjuk érni! És hozzá kell tennem, hogy nagyon tudatos vagyok, és Robi is ugyanígy. Tudatosan tervezünk, építkezünk, minden következő lépést megbeszélünk, átbeszéljük mit hogyan... ez a tudatosság csak fokozódott az oldal kedvelőinek gyarapodásával, még több tervező munkát fektetünk bele és új célokat tűzünk ki. Úgy érzem, hogy építettünk egy lépcsőt magunknak, erre ráléptem, és most nekiláttunk, hogy a következő lépcsőfokot megépítsük, hogy majd arra is ráléphessünk... mindeközben rengeteget fejlődök, mert általában naponta több,  mint 10 órát alkotok. Összességében azt mondhatom, hogy ha az ember munkát végez, az mindig áldozattal jár, de a teher édes, ha van kivel megosztani, és ha olyan az a munka, ami egyben szerelem is. Jelenleg a legfontosabb a tökéletes időbeosztás, a részfeladatok sorrendjének meghatározása a hatékonyság szempontjából. Új időszak ez a 2017-es év, de várom minden jó meglepetését!17269294_466559833675182_1343474003_o.jpg

Ha erre lehet egy életprogramot tervezni a gyerekeink számára, mik azok az elemek, állomások, amiket te fontosnak tartasz ahhoz, hogy a gyerekeink is kiteljesedhessenek saját tehetségükben?

Szerintem mindenki úgy születik, hogy valamihez kicsit jobban vonzódik, valami kicsit jobban érdekli, jobban megy neki, mint a többi foglalatosság, és szülőként ezt kell észrevenni már kicsi korban. Aztán arrafelé lehet terelgetni a csöppséget, neki megfelelő szinten, teret és lehetőséget biztosítani számára, hogy az a képessége, amihez több érzéke van, fejlődhessen. Vannak jó szakkörök, különórák, amikre beíratva a gyerekek jobban tudnak fejlődni egy-egy területen, az általános képzettségen felül amit az iskolában szereznek, a tehetségüket is lehet – és kell is – gondozni. Így az évek előrehaladtával szépen épül, fejlődik, kinyílik, kibomlik mindaz, ami bennük van.17269834_466559957008503_1383554735_o.jpg

Köszönöm a beszélgetést! 

Kövessétek az Eszti-tékát a Facebookon is! 

Szólj hozzá

család gyerek praktika szerelem művészet férj Eszti-téka