2017. ápr 03.

Anyává válni nem két perc…

írta: syeszter
Anyává válni nem két perc…

baby-428395_640.jpgNem volt katartikus érzelemkitörés, nem volt semmi extra, csak egyszerre vége lett a fájdalomnak, és túl voltam rajta. Felsírt, a férjem elvágta a köldökzsinórt, és rám fektették. Csak arra emlékszem, hogy meleg, nyirkos volt a teste, és nagyon nehéznek éreztem. Azt kívántam, bárcsak levennék már rólam, de nem mertem szólni. Hogy néz ki, hogy az újszülött gyerekemnek csak ennyire örülök: „Vegyék le, mert nehéz!”  A csecsemős nővér közölte: nem alkalmas a mellem arra, hogy szoptassak, apuka hozzon bimbóvédőt. Pedig én arra készültem, hogy igény szerint szoptatom majd a fiamat.

baby-408262_640.jpgSzülés után jeleztük, hogy rooming-in elhelyezést szeretnénk. Már jó ideje ott voltam az osztályon, amikor utánam hozták. Nagyon sírt! Kérdeztem, éhes? Mert megijedtem, hogy mi lesz így vele, ha nem tudom megszoptatni! A csecsemős nővér csak annyit mondott: „Nem, most született!” A karjaimba vettem. Nagyon nehezen mozogtam a fájdalomtól: a gátseb és az aranyér együtt épp elég volt! Gyenge voltam, de tennem kellett valamit, hogy megnyugodhasson. A mellkasomra fektettem. Megnyugodott. Elaludt. Visszatettem a kiskocsiba, mert azt mondták, csak ott alhat. Anyuka mellett nincsen biztonságban, mert ha anyuka ráfekszik éjjel, a baba meghal. De ahogy letettem, felsírt. Újra kihalásztam a kiskocsiból, és magamra fektettem. És újra ugyanaz történt. Harmadszorra már nem tettem vissza. Ez az én gyerekem, engedjék meg, hogy azt adjam neki, ami számára a legjobb! Neki pedig, úgy tűnik, a mellkasomon a legjobb, itt nem sír! Hiszen most született! Én meg gyenge vagyok! Félek, hogy elejtem, ha újra visszateszem és felsír. Így maradt a mellkasomon a bőrömhöz simulva, és az illatomat érezve békésen szuszogott. Én pedig boldog voltam! Ő az én újszülöttem! (A képen Noel 3 naposan)12495185_1034477833241090_1079080239707805682_n.jpg

A bimbóvédő nem segített rajtunk. Nem tudta üríteni rajta keresztül a melleket. Már otthon voltunk pár napja, amikor éjjel arra ébredtem, hogy ráz a hideg. A baba meg sírt. Én meg nem tudtam megmozdulni sem. Felráztam a férjemet, csináljon neki tápszert és etesse meg. Nem értette, miért nem én kelek fel. Magas láz, másnap ügyelet, antibiotikum. Az első 6 hétben, amikor már harmadszorra volt mellgyulladásom, és a rossz tanácsoknak köszönhetően az egyik mellemből a tej teljesen elapadt, és már csak egy mellből tudtam szoptatni, de abból is csak 30 ml jött, pánikszerű kétségbeesés lett úrrá rajtam. Akkor telefonáltam egy egészségügyi dolgozónak, akiről más anyukák azt mondták, hívjam fel, ő tud segíteni. Eljött hozzánk. Hat hét után először kaptam igazi, használható segítséget a szoptatáshoz.

act-841501_640.jpg
Ahhoz, hogyan tegyem helyesen mellre a gyereket, hogy ne cumis üvegből, hanem itató pohárból pótoljuk a tápszert, és sürgősen hagyjam el a bimbóvédőt, mert többet árt, mint használ. De a nélkül a baba nem ismerte fel a cicit. Végül semmi jóval nem biztatott, annyit mondott, attól függ, hogy fog-e tudni a baba szopizni, hogy mennyi erőnk és kitartásunk maradt még. Végül a makacs elszántságom átsegített bennünket a lehetetlenen, és pár nap múlva Noel bimbóvédő nélkül szopizott. Megindult a tejtermelésem, elértük szopizásonként a 60ml-t, majd a 90ml-t, és a 120ml-t. Táplálni tudtam a saját fiamat, és képes vagyok arra, hogy igény szerint szoptassam! Felszabadultam a görcseim alól. Az önvádtól. És akkor állt helyre bennem igazán az öröm! A katarzis megérkezett: én anya vagyok! Teljes értékű anya, aki igazán és valóban képes gondoskodni a gyermekéről. A gyermekről, aki hozzám tartozik, akivel egyek vagyunk, és nem csak ő érzi azt, hogy egy velem, hanem én is újra eggyé váltam vele, a fiammal.pexels-photo-235243.jpeg

Ma, amikor ezeket a sorokat írom, szinte hihetetlen, hogy nekem ehhez idő kellett.

Elmúlt egy éves. Még mindig szoptatom. Igazi kis cicista lett! Ha valaki lát bennünket, talán el sem hiszi, mennyire meg kellett küzdenünk az elején! Most mindenki azt kérdezi: Miért nem választom már el? De nagyon egyszerű a válasz: Mert még szüksége van rá, és nekem is szükségem van arra az érzésre, hogy szoptathatom. Nekünk így a jó. Szeretek szoptatni, és Noel is szeret szopizni, bár tény, hogy már egyre ritkábban kéri, és tudom, egyre közeledik az idő, amikor már nem fog kelleni neki. De most még kell, és kihasználjuk ezt az igazából oly rövid, de mégis csodálatos időszakot! Számomra a szoptatás az átmenet a tőlem való teljes függőségéből, a tőlem való függetlenedése felé. Ha ennek vége lesz, az lesz az első lépcsőfoka számomra annak, hogy elindul az önállóság útján.

Ez is érdekelhet:

Anya lettem, de nő maradtam!

8 téves gondolat, amiktől anyaként meg kell szabadulnod!

Anyának is, babának is kell a napirend!

 További tartalmak a facebook oldalamon!

Szólj hozzá

anya újszülött szoptatás baba születés bimbóvédő cumisüveg mellgyulladás rooming első 6 hét igény szerinti szoptatás szoptatási tanácsadó Eszti-téka svéd itatópohár