2017. nov 10.

A vetélés feldolgozása - elgyászolni a meg nem születetteket

írta: syeszter
A vetélés feldolgozása - elgyászolni a meg nem születetteket

baby-1915402_640.jpgHa egy nő elvetél, tetszik, nem tetszik, szembe kell néznie a gyászfolyamattal. Azonban egy cseppet sem mindegy, hogy a környezete mennyire támogatóan áll a helyzethez. Talán ez a legmagányosabb gyász. Hiszen azt kell elengednünk, aki még meg sem született. Aki még csak a mi szervezetünkben volt jelen. Aki, bár a gyermekünk volt, de mégsem tehettünk érte semmit. Aki még nem volt több, mint egy remény, de már a terveink részévé vált. Ő lett a vágyaink megtestesítője. Egy anya ilyenkor nem csak a magzatát gyászolja, hanem mindazt az elképzelést, ami szertefoszlott vele együtt egy perc alatt.

Sokat gondolkodtam a napokban, hogy valóban túl vagyok-e a gyász feldolgozásán. A tagadás fázisa teljesen egyértelmű volt. Ez nem várat magára. Az agyunk azonnal reagál, azonnal tagad! Amikor kiderült az első ultrahangvizsgálat alkalmával, hogy nincsen szívhang, aznap késő estig bújtam a netet, és kerestem bármit, amibe bele lehetett kapaszkodni! Muszáj volt találnom valamit, ami alátámasztotta azt, hogy valójában nincsen semmi gond! Kellett valami, ami elaltatta azt a jól ismert belső meggyőződést, ami már hetek óta kísértett, hogy valami nem stimmel ezzel a terhességgel… Megtaláltam a kapaszkodót, és elaltattam magamban minden felmerülő kételyt: csak korán volt az ultrahang vizsgálat! Minden rendben lesz. Mert nem lehet másként!

A következő vizsgálatok azonban más eredményt hoztak. Így szembe kellett néznem az elkerülhetetlennel: ez a baba sosem fog megszületni…pregnant-1207238_640.jpgMinden bennem kavargó érzés egyszerre indulatba csapott át! Ezzel kezdetét vette a harag fázisa. A férjem számára talán ez volt a legnehezebb. Minden indulatom és haragom ellene fordult. Majd megtámadtam Istent!

Az alkudozás fázisa már-már az épelméjűség elvesztésének határát súrolta. Alkudoztam a férjemmel, Istennel. Hol mindennél jobban akartam ezt a babát, hol már csak egy kis utálni való betolakodóként tudtam rá gondolni, amitől azonnal akartam volna szabadulni! Kitépni önmagamból, és eldobni minél messzebb! Követeltem, hogy tűnjön el, és ne fosszon meg attól, hogy újra várandós lehessek. Végül is ő volt az ok és az okozat. A szeretetem, a ragaszkodásom és a gyűlöletem tárgya egy személyben. Összeomlottam!

Innen már tényleg csak egy lépés volt a depresszió fázisa. A feladás. A minden mindegy állapot. Amikor már hiába tett meg értem a férjem bármit, csak sírtam, és próbáltam meggyőzni, hogy már soha többé semmi nem lesz jó! Mert minden elveszett. Mindennek vége! És soha többé nem lesz értelme a létezésemnek! Hiszen képtelen voltam megvédeni önmagamtól önmagamban a saját gyermekem! Nem kívántam mást, mint meghalni a gyermekemmel együtt…

De végül az élni akarás győzött.

Ott, a műtőasztalon minden megváltozott. Ott, a legszürreálisabb helyen és helyzetben elfogadtam az elfogadhatatlant. Isten békessége végül győzött a halál felett a lelkemben!

Emlékszem, műtét után, amikor a férjem bejött hozzám, rám nézett, és az első szava ez volt hozzám: „De szép vagy!” Ő, aki a legjobban ismer, egyből meglátta, hogy a lelkemben dúló vihar lecsendesedett!mama-2077517_640.jpgÍgy visszagondolva az elmúlt hetek érzelmi viharára, nem tudok elég hálás lenni a férjemnek azért, hogy ennyire mellettem állt. És bár megtépázta a házasságunkat, mégis egymásba kapaszkodva tudtunk megbirkózni a veszteségünkkel.

Megtapasztaltam, mit jelent, amikor a gyász, a fájdalom beszűkíti a tudatot. Amikor az ember nem lát mást, csak a saját fájdalmát, és nem marad semennyi ereje arra, hogy önmagán kívül bárki, vagy bármi mást is meglásson.

Egy magzat elveszésében ugyanis a legnehezebb az, hogy megfoghatatlan marad. Hiszen hiába zajlanak bennem a folyamatok, mégis teljes mértékében tehetetlen vagyok. Tetszik az a gondolat, hogy az új élet először a leendő anya lelkében születik meg, majd testet ölt, és a fogantatás pillanatától már élő gyermekként tekinthetünk rá. De sajnos nem minden megfogant kis élet éri meg a születésnapját. Van, akit a halál még a születése előtt elragad. És sajnos a mai kor embere teljesen kizárta a halált az életéből. Próbálunk úgy élni, mintha nem létezne. És amikor találkozunk vele a személyes életünkben, egyszerűen nem tudunk vele mit kezdeni.

A temetés szertartásáról talán nem is fogjuk fel, mennyire sokat segít abban, amikor el kell búcsúznunk örökké egy szerettünktől. A magzatukat elvesztett anyáknak azonban még ez a végső búcsú szertartása sem adatik meg.

Amikor hazajöttem a kórházból, éreztem, hogy a lezárásnak valamilyen módon muszáj megtörténnie. Valahogyan ezeket a meg nem született életeket el kell temetnünk. Talán, ha nem azokban a napokban van mindenszentek, eszembe sem jutott volna a megoldás.cemetery-2860236_640.jpgMegkértem a férjemet, hogy menjünk ki a temetőbe, keressünk egy megfelelő helyet, ahol gyertyát gyújthatunk a meg nem született gyermekeink emlékére. Fogtam otthon két befőttes üveget, két gyertyát és a két terhességi tesztet, amit a várandósság elején csináltam, és elindultunk a temetőbe. Hosszú bolyongás után megtaláltuk a legmegfelelőbb helyett a búcsúzásra. A temetőben ott volt Krisztus keresztje. A két üvegbe belehelyeztem a két a tesztet, és meggyújtottam egy-egy mécsest mindkettő mellett. Noel is kapott egy ledes mécsest, amit ott felkapcsolhatott, és elhelyezhetett. Majd átöleltük egymást, imádkoztunk, és eleredtek a könnyeim. De ezek akkor már a gyógyulás könnyei voltak. Az elengedés könnyei, és a hála könnyei a családomért.

Előzmények:

Az örömből gyász, a reményből pedig reményvesztettség lesz egy perc alatt

A halál árnyékában-méhen kívüli terhesség miatt életmentő műtét lett a vége

 

Szólj hozzá

gyász anya magzat elengedés gyász fázisai Eszti-téka