2019. dec 09.

Emma karácsonya

írta: syeszter
Emma karácsonya

blizzard-1245929_640.jpgMár javában hullott a hó, amikor az asszony megállt a piac egyik forgalmas sarkán. Maga elé tartotta a táblát, amit még előző nap este gondosan elkészített. És várta a csodát.
Fázott. Azonban tudta, ez az utolsó esélye, ha azt akarja, hogy az ő gyerekei is átélhessék idén Karácsony csodáját. Ez volt a kedvenc családi ünnepük. És úgy érezte, abba belehal, ha a körülményeik ezt is elveszik tőle és a gyerekeitől. Muszáj volt megpróbálnia, muszáj volt hinnie abban, hogy az emberek így, karácsony előtt, szívesen adakoznak egy özvegyasszonynak, aki nem akar mást, csak karácsony csodáját a gyerekei számára a nélkülözés minden napjai között.  Teljesen belemerült a gondolataiba, alig ismerte meg az előtte megálló férfit:
- Jó napot, Emma! Mondja, maga mit csinál itt? - állt meg előtte kerekedő szemekkel egy őszes, mindig mosolygós öregúr, a falu plébánosa.
Emma azt gondolta, itt a vég. Szégyenében lesütött szemmel csak annyit tudott mondani: "Karácsonyra gyűjtök!" - és felemelte a tábláját, hogy a férfi el tudja olvasni a ráírtakat.
- Hát tényleg ekkora a baj? - kérdezte az öreg hitetlenkedve. - Jöjjön velem, Emma, még megfázik! - sürgette a férfi.
Lesújtva, megalázva indult a férfi után. Eleredtek a könnyei. Mindennek vége. Pedig olyan sokat utazott reggel, hogy minél távolabb kerüljön otthonról, hogy egyetlen ismerőssel se fusson össze! Erre tessék, pont ennek a papnak kellett erre járnia!
Utoljára a temetés napján találkoztak. Sosem voltak különösebben vallásosak, de azért a kötelezőknek ők maguk is eleget tettek. Kereszteltettek, amikor a gyerekeik születtek, temettettek, amikor halott volt a családban. Előbb a szüleit, majd a férjét is, aki követte őket a nyáron.
Az öreg kinyitotta előtte a pékség ajtaját.
- Jöjjön, melegedjen meg idebent egy kicsit!
Hamarosan két gőzölgő kávé és pár sütemény volt előttük az asztalon.
- Most pedig, kérem, mesélje el, miért áll itt ezzel a táblával? - szinte könyörgött a magyarázatért a férfi.
Emma kezét a bögrén melengette. A férfi keresztnevében sem volt teljesen biztos; otthon maguk között csak papként hivatkoztak rá. Nem rég került oda a faluba. Egy nyugodt helyre vágyott a nyugdíj előtt, ezért jelentkezett a megüresedett plébánosi helyre. A kisebbiket már ő keresztelte, a nagyobbikat még az előző. A családját viszont ő temette: fél év alatt mind hármat.
- Hát, nem is tudom, hol kezdjem... - de aztán csak úgy magától ömlöttek belőle a szavak. Már hónapok óta nem beszélt senkivel a gyerekein kívül. - Tudja, a férjemmel jól éltünk, csak a halála után tudtam meg, hogy valójában a vállalkozása több tartozást halmozott fel, mint hasznot. A hagyatéki tárgyalás után a bank vitt mindent, amiről én azt gondoltam, hogy biztonságot nyújt majd nekem és a fiúknak. A házunkon jelzálog van. Munkát még nem találtam.  Eladtam mindent, ami mozdítható volt, és pénzzé tehető, de már lassan mindenünk  elfogy. Egyedül maradtam, senkim sem maradt, aki segítsen! És tudja, nyakunkon a karácsony! A fiúk még kicsik, nem értik meg, hogy hogyan is vannak ezek a dolgok. Már hetek óta mást sem hallok tőlük, hogy vajon idén mit tesznek az angyalok a fa alá. Nem mondhatom nekik, hogy az angyalok hozzánk már nem jönnek idén, mert szegények lettünk. - Hangja elcsuklott és a több hónapja elfojtott sírás most utat tört. Nem tudta tovább visszafojtani. - Higgye el, mindent megpróbáltam! De ennél több már nem megy! - Szipogta könnyei között az asszony zokogva.
A férfi gondolkodás nélkül belenyúlt a zsebébe, és kiürítette az asztalra a nála lévő pénzérméket. - Nézze, ez nem sok, de hadd adjam oda magának, és kérem, engedje meg, hogy segítsek! Van egy ötletem! Bár tudom, hogy ez nem ugyanaz, de a templomban minden karácsony este ajándékkal kedveskedünk az ott levő gyerekeknek. Jöjjön el a fiúkkal! Idén az angyalok a templomba hozzák az ajándékokat! Na? Mit szól?
Emma könnyein át, mosolyogva bólogatott, és hálás volt az ötletért, hiszen így legalább a gyerekei számára is jut valami karácsony csodájából! Már ez is több, mint amit ő maga képes lett volna egyedül előteremteni.
Eljött Szenteste napja. Emma ott ült a gyerekeivel az utolsó sorban a templomban. A templom plafonjáig ért a karácsonyfa. A gyerekekkel ámulva nézték ezt a hatalmas pompát! Emma szíve összeszorult. Hát ennek nem a nappalinkban kellene állnia?! Nem ott kellene ülnünk körülötte együtt?!  Gondolataiból a plébános szava zökkentette ki: "Jézus ma is ott van mindannyiunk szívében! Ott van az otthonunkban! És mindannyiunknak elhozza a fényt a sötétségbe! Függetlenül attól, hogy gazdagok vagyunk vagy szegények! Látja a szükségünket! És higgyétek el, testvéreim, betölti azt! Megtölti otthonainkat bőséggel, szeretettel! Keressétek őt ma mind! Mert aki keresi, az megtalálja.
Emma egyszer csak azon kapta magát, hogy imádkozik. Imádkozik csodáért. Igazi karácsonyért!
Eljött az est különleges része,  felcsendült a Csendes éj, a karácsonyfán meggyújtották a gyertyákat, és szikrázni kezdtek a csillagszórók. Minden kisgyereket odahívtak a fa tövébe, ahol a kezükbe nyomtak egy csomagot, a gyülekezet szolgálói. Minden kisgyereknek, az ő két kicsinyének is! Úgy ragyogott a szemük,  mint már rég nem. Emma ismét a könnyeivel küszködött.
A kijáratnál kezet fogtak a plébánossal. Mosolyogva szorította meg az öreg kezet! Csak suttogni tudta, hogy "köszönöm" és elindultak hazafelé a gyerekekkel.
Hazáig énekelték a Csendes éjt! Még mindig az est hatása alatt volt, amikor hazaérve nyitva találták a bejárati ajtót. Emma nagyon gyorsan visszatalált a valóságba! A valóságba, ahol nincsenek csodák, ahol nincs szeretet és fény. Ahol embertelenség van, és ahol betörtnek az otthonukba karácsony szent este, amíg ő templomba ment a gyerekeivel!
A lakásba lépve már nem tudott úrrá lenni az érzelmein. Nem tudta befogadni azt a látványt, ami várta. Megmagyarázni sem tudta magának, hogyan történhetett ez meg velük...
A nappaliban feldíszített karácsonyfa állt, alatta gondosan csomagolt dobozok. Mindegyiken egy-egy név. Az ő neveik! Az asztal szépen megterítve, és középen ott gőzölgött valami a fazékban, sült hús a tálon. A kandallóban pattogott a tűz, pedig már rég elfogyott a tűzifa. Most viszont annyi fa állt a kandalló mellett felhasogatva, ami napokig elég lesz nekik, hogy meleg legyen az otthonukban.
- Anya! Nálunk is jártak az angyalok! Nem csak a temploma jutottak el, hanem a mi otthonunkba is! - zökkentette ki az ámulatból fia kiáltása.
Emma csak állt, és nyelte a könnyeit. Hosszú hónapok óta először érezte úgy, hogy nincs egyedül. Mert csodák tényleg léteznek! Az angyalok pedig valójában köztünk élnek!

Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani! :)

Írta: Dobóné Somogyi Eszter az Eszti-téka tulajdonosa

A novellát szerzői jog védi! 

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!

 

Szólj hozzá

család novella anya karácsony anyaság Eszti-téka