2020. jan 30.

Anya illata

írta: syeszter
Anya illata

 mother-2605132_640.jpg- Gyere, indulnunk kell! - zárta be a gondozónő a kisfiú bőröndjét. - Mindent sikerült becsomagolnod, ami a tiéd?

A kisfiú csak állt, és kapaszkodott édesapja kezébe. - Apa, én nem akarok elmenni! - suttogta könnyei között. A férfi nem tudott megszólalni, tudta, hogy nincsen választása, de erejéből már csak annyira futotta, hogy még jobban szorította fia kezét

- Kérem, ne nehezítse meg a fiának az elválást. - Szólt sürgetően, és már szinte bántó közönnyel a gondozónő. - Maga is tudja, az utcára nem viheti magával a fiút! - hangzott a könyörtelen ítélet.

A férfi egy hónap alatt veszített el mindent. A feleségénél daganatot diagnosztizáltak, annak is a legagresszívebb változatát. Végül két hét alatt elvitte. A temetés után pedig felmondott neki a főnöke, mivel továbbra sem tudta ellátni a munkáját. Így nem tudta tovább fizetni az albérletet, ami ahhoz vezetett, hogy utcára tette a főbérlője, és most emiatt elviszik a fiát, akiről így nem tud gondoskodni. "Csak átmeneti" - kapaszkodott a szociális munkás szavaiba, amikor megérkezett a határozat arról, hogy a fiát átmenetileg nevelőszülőknél helyezik el.

- Menned kell! - guggolt fia mellé, és úgy fordította az arcát, hogy a szemébe nézhessen. - Minden szombaton találkozunk! Amikor csak mehetek, megyek, és együtt leszünk! Megígérem! - Egy gyors ölelés, és a gondozónő kezébe adta kisfiát. Már ő is azt kívánta, mielőbb érjen véget a búcsú, mert nem akart a fia előtt összeomlani. Érezte, nem bírja már sokáig tartani magát!

- Apa! - kiáltott a kisfiú kétségbeesetten, miközben a nő elindult vele kifelé az ajtón. - Még egy dolgot nem tettem el! Engedj el! - tépte ki magát a nő kezéből - Anya illata még itt maradt! - és visszaszaladt a ház fürdőszobájába. - Apa! Anya illatát magammal vihetem? Kérlek!

A férfi teste nem engedelmeskedett tovább. Elöntötték az arcát az oly gondosan visszatartott könnyek. Szó nélkül fia után ment a fürdőszobába, kivette a szekrényből azt a becses parfümös üveget, amit még évekkel ezelőtt vett feleségének karácsonyra. A fia kezébe adta, miközben még egyszer szorosan átölelték egymást.

A nevelőszülőkhöz érkezve a két nő gyorsan végzett a papírmunkával, és a gondozónő távozott. A kisfiú ott állt, egy teljesen idegen házban, egy idegen nővel, akiről azt mondták, ő az ideiglenes anyja. Félt! Valójában nem értett semmit. Nem értette, miért nem maradhatott az apukájával, vagy az apukája miért nem jöhetett vele, ebbe a házba. Kabátja zsebében a parfümös üvegbe kapaszkodott, mintha menedéket tudna számára nyújtani.

Végre elérkezett a szombat! Reggeli után a bejárati ajtó melletti ablakhoz tapasztotta még mindig maszatos orrát, és várt! Nem akart lemaradni egyetlen olyan pillanatról sem, amikor láthatja az édesapját! Látni akarta, ahogy megérkezik, és végighalad a járdán a bejárati ajtó felé. Már milliószor elképzelte, hogyan fog elészaladni, ahogy meglátja őt. Érkezése óta minden nap megkérdezte, hogy ez már az a reggel-e, amikor apukája jön, és végre valahára felvirradt a szombati nap.

Már besötétedett, amikor a nevelőanyja elhúzta az ablaktól, és asztalhoz ültette vacsorázni. Egy falat sem ment le a torkán. Lehet, hogy az apukájának ma senki sem szólt, hogy szombat van? Összetörve indult a szobája felé. Elővette édesanyja illatát, és álomba sírta magát.

Kata épp a reggeli imádságából állt fel, amikor megszólalt a mobiltelefon az éjjeliszekrényén. Rosszul aludt, és ma reggel imában elengedte az anyaságát. Már három éve várt, hogy gyereket kapjanak, de ma feladta. Felőrli ez a végeláthatatlan várakozás. Ma könnyek között könyörgött Istenhez, válaszoljon, ha azt akarja, hogy örökbe fogadjanak. De ha Isten nem válaszol, akkor többet nem imádkozik ezért.

- Igen, tessék, Kata vagyok!

- Üdvözlöm! Ma a kezembe került egy két és fél éves kisfiúnak az aktája, aki most lett örökbe fogadhatóvá nyilvánítva. Érdekli Önöket? Ha igen, be tudna jönni ma az irodámba a férjével délután 3 órára, aktaismertetésre?

- Hogy? Ma? - kereste a szavakat, zakatolt az agya, és majdnem elfelejtett válaszolni a kérdésre. - Igen, ott leszünk!

- Rendben! Várom magukat, viszont látásra! - köszönt el a nő a telefonban.

Amikor Kata férje kilépett a fürdőszobából Katát a szőnyegen összekuporodva, zokogva találta, kezében a telefonnal.

Az első találkozásra az aktabetekintés után 10 nap múlva került sor. Mindannyian úgy gondolták, előbb hadd zárja le a kisfiú a múltat. A nevelőszülei biztosították számára, hogy részt vehessen édesapja temetésén, hogy legalább ily módon elköszönhessen tőle. Kata, a találkozás reggelén azt sem tudta, hova kapjon. Már a harmadik szettet próbálta fel, de egyikben sem érezte magát anyának. Egyébként is, hogy néz ki egy anya? Feldobott egy laza sminket, magára fújta kedvenc illatát, mintha ezektől a külsőségektől visszanyerhetné magabiztosságát. Közben végig azért imádkozott, hogy történjen valami csodálatos egymásra találás a kisfiú és közte. A férje már többször felkiabált az emeletre, hogy jöjjön már, mert elkésnek.

Szombat 10 óra, ez volt a megadott időpont. Szimbolikusan annak az emlékére, hogy a kisfiú édesapját szombaton 10 órára várták, amikor végül nem érkezett meg. Pár perccel 10 előtt leparkoltak a ház előtt, ahol a szociális munkás már várta őket. Gyorsan ismertette a mai ismerkedés menetét, és a bejárati ajtó elé lépve megnyomta a csengőt. Az ajtó kitárult, és ott állt ő! Egy szőke, kócos kisfiú, hatalmas kék szemekkel, pimasz orral. És egyenesen Katát nézte. A szociális munkás formálisan bemutatott mindenkit egymásnak, és kérte a kisfiút, mutatkozzon be. Ő alig halhatóan elsuttogta a nevét: Milán, Kovács Milán.

Kata nem bírta tovább visszafogni magát, fél térdre ereszkedve a kisfiúhoz hajolt, és kezet nyújtott neki.

- Szia, én Kata vagyok. Ha te is szeretnéd majd, akkor én leszek az anyukád. Ekkor Milán váratlan dolgot tett. Közelebb lépett a megdöbbent Katához, és mélyen beszívta a nő parfümjének az illatát. A kis szemek tágra kerekedtek, és a szája széles mosolyra húzódott: - De hisz neked anyaillatod van! - csapta össze két kis tenyerét örömében a kisfiú. És átölelte Kata nyakát, mintha soha többé nem akarná elengedni őt!

Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani! :)

Írta: Dobóné Somogyi Eszter az Eszti-téka tulajdonosa

A novellát szerzői jog védi! 

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!

Szólj hozzá

novella anya apa örökbefogadás Eszti-téka