2017. feb 06.

Készségfejlesztés gyöngyfűzéssel

írta: syeszter
Készségfejlesztés gyöngyfűzéssel

16443261_835648056573582_1858189291_n.jpg

Ma a tékában meglátogatott Hollenczerné Balogh Ilona, aki általános iskolában matematikát tanít, és gyöngyfűző szakkört tart felső tagozatos gyerekeknek. Arról beszélgettünk, milyen készségeket fejlesztenek a gyöngyök, és miért jó, ha a gyerekek megtanulnak gyöngyöt fűzni. Amellett azt is megtudhatjátok, hogyan lesz gyöngyfigurákból gyerekeknek szóló mese könyv! Fogadjátok szeretettel!

Te hogyan szeretted meg a gyöngyöket? Honnan indul a Te történeted a gyöngyökkel?  Közel 20 évvel ezelőtt egy hatodikos fiú mutatta meg, hogy milyen szép gyöngyállatkákat fűzött. Megdicsértem, hogy milyen ügyes és kértem, hogy hozza el máskor is, ha alkot. Hamarosan egyre több gyöngyfigurácska érkezett az iskolába, és a többi gyerek is kedvet kapott a gyöngyfűzéshez. Vásároltam én is gyöngyöt, otthon megfűztem, és az iskola támogatásával indítottam egy szakkört. A „gyöngyélet” elindult!

2002-ben új iskolába kerültem, ahol szintén elindult a gyöngyfűző szakkör. 2 év alatt olyan kiemelkedő kis csapat gyűlt össze, hogy megszerveztem az első 24 órás gyöngybulit. A siker olyan nagy volt, hogy 10 éven keresztül minden évben csodákat alkottunk 45-60 gyerekkel. Ezzel a rendezvénnyel a rekordok sora indult el, hiszen 8 hitelesített magyar rekord lett és 1 pedig Guinnes Rekord! 

Ma már blogot vezetsz, ami épp most költözik saját felületre. Az oldaladon szebbnél szebb alkotásokat láthatunk. Mi indított arra, hogy blogot indíts és megmutasd az embereknek az alkotásaidat? Az elmúlt években sajnos a 24 órás rendezvényeink elmaradtak… A szakkör szerencsére még működik, továbbra is lelkesek a gyerekek, de már a képességeik nem olyan kiemelkedők, mint a 10 évvel ezelőtt. Én mindig azt szorgalmaztam, hogy minimum alsóban kellene elkezdeni a gyöngyfűzést, de sajnos erre nincs lehetőségem. A szülők közül többen jelezték, hogy szívesen fűznének a kisebb gyerekeikkel otthon, de nem tudják, hogy hogyan is fogjanak hozzá? Leírásokat kezdtem el készíteni, amikor már elég sok volt, akkor arra gondoltam, hogy sokkal több anyukának segíthetnék, ha blogot írnék. Nem voltam jártas az internet világában, nagyon sokat kellett tanulnom. Különböző felületeken írtam a régebbi blogjaimat, de akárhányszor váltottam, mindig egy magasabb szintre kerültem az önállóság terén. Közel 2 évig a cafeblogon olvashatták a gyöngyfűzést kedvelők a leírásaimat, 2017. januárjában viszont már saját felületen dolgozom, amelyet a lányom tervezett és készített el. Ez a Mesés gyöngyök oldal

Említed, hogy nem olyan ügyesek ma a gyerekek mint 10 évvel ezelőtt voltak, szerinted mi ennek az oka?A mai kor technikai vívmányai tehetnek róla! És sajnos ez még romlani fog. A korai tévé nézés, videó játékok, tablet stb. miatt nem tudnak kifejlődni egyes agyi területek a gyerekeknél. 

A családod mennyire vesz részt ebben a hobbiban, munkában? Sok segítséget kapok a lányomtól, aki a mesekönyvhöz elkészítette az illusztrációkat, a szerkesztési részeket, megtervezte a borítókat.

Miért adjunk gyöngyöt a gyerekeink kezébe? Milyen készségeket fejleszt, és milyen korosztálynak ajánlod? Hamarosan lesz a blogomon egy olyan rész, amelyben sok-sok tanácsot írok arról, hogy hogyan is fogjunk a gyöngyfűzés megtanításához és hogyan tudjuk felhasználni fejlesztésre az általunk elkészített gyöngyös alkotásokat. Néhány egyszerű dolog: pl. senki se gondolná, hogy amikor valamilyen szabály szerint fűzi fel a gyerkőc a gyöngyöt, akkor tulajdonképpen a sorozat fogalmát készítjük elő, és közben gyakorolja a színeket, és a számolást is. A türelmet, kitartást erősíti, és a sikerélmény szinte garantált! Fejleszti a szövegértést, hiszen sokan már leírások alapján önállóan is tudnak alkotni. Vannak térbeli alkotásaink, a kockák és a gömbök – ezek elkészítése fejleszti a térlátást. A megfigyelőképesség a memória szintén fejlődik.

16521979_835648226573565_28679535_n.jpg

16559083_835648099906911_1349863920_n.jpg

Mi, anyukák hogyan kezdjünk bele a gyöngyfűzésbe, ha soha előtte nem gyakoroltuk ezt a tevékenységet?Ehhez találtok segítséget a blogomon. De hadd adjak itt is pár gyakorlati tanácsot: Az első alkotások úgy készülnek, hogy a gyermeked kezébe adod a drótot és az eléje készített gyöngyöt. Azután megmondod, hogy mennyit fűzzön rá, amikor készen van, együtt megszámoljátok, és Te megteszed azt a lépést, amit ő még nem tud, vagyis valahová bebújsz a dróttal. Nagyon sok olyan ötlet van, amit ketten fűzhettek meg, de nagyon fontos, hogy fokozatosan nehezítsétek a feladatokat, mert aki nagyot ugrik, nem fogja érteni a következőket. Még egy fontos: tekla vagy viaszgyöngyöket használjatok, mert azok közel egyforma méretűek és így szépek lesznek az alkotások. 16522545_835648196573568_1259098492_n.jpg

Pillangó készítés menetéért kattints a képre!

Ma már nem csak gyöngyöt fűzöl, hanem mesét is írsz kicsiknek Gyöngycsibék és barátaik címen. Honnan jött az ötlet, és milyen út vezetett a megvalósításhoz? A beszélgetésünk elején említettem, hogy nagyon fontos, hogy a gyerekek minél korábban ismerkedjenek meg a gyöngyfűzéssel. De a kisebbek még nem tudják a pici ujjacskákkal megfogni az apró gyöngyöket. Nagyobb gyöngyökkel láncsorok készíthetők, de az igazi fűzés keveseknek sikerül. Arra gondoltam, hogy a mese az, amivel őket is közelebb hozhatom a gyöngyökhöz. Mivel az állatokat minden kisgyerek szereti, így megszülettek a gyöngycsibés mesék, amelyben gyöngyből készült állatkák a szereplők. Így a kisebbek is közelebb kerülnek a gyöngyhöz. Remélem, hogy 6-8 éves korukban már ők is szívesen fognak fűzni.  A történeteket olvashatod a blogomon, illetve most már könyvben is, és így gyermeked boldogan lapozhatja, nézegetheti. A meséhez tartozik egy facebook oldal is.

Szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, keressetek meg a facebook oldalaimon, és segítek!

Egy játékot indítunk, amelynek főnyereménye a Gyöngycsibék és barátaik mesekönyv. A sorsolás február 9-én lesz. Részletek az Eszti-téka Facebook oldalán! Jó játékot kívánok mindenkinek!16522628_835648123240242_1890578132_n.jpg

 

Legyen „mesés gyöngyéletetek”! :D

 

Szólj hozzá

gyerek mese készségfejlesztés gyöngy gyöngyfűzés gyerek idő Eszti-téka öko-mami