Rövidlátó gyerekek! Előzzük meg a szemromlást, amíg nem késő!
Tudtátok, hogy magasabb az aránya a rövidlátó gyerekeknek ma, mint 20 évvel ezelőtt volt? Mik ennek az okai? Lehet tenni ellene? Okok és tippek a cikkben!
A számítógép-használat, okostelefon, tanulás azok az okok, amiktől ma leginkább romlik a gyerekeink látása. Honnan vesszük észre mi, szülők, hogy esetleg gond van a gyerek látásával? Sűrűn utal gyermekünk arra, hogy fáj a feje, vagy azt tapasztaljuk, hogy nem olyanok a jegyei, mint a képességei. Ha megjelennek nála tanulási nehézségek, akkor bizony ezek mögött a rövidlátás is lehet kiváltó ok! A néphiedelemmel ellentétben nem nőhető ki a gyerekkori szemromlás. Szemüveges gyerekekből sajnos minden esetben szemüveges felnőttek lesznek. Ezt sajnos én is tapasztalatból tudom.
Mi okozza a gyerekeink számár a szemromlást?
Legelőször azzal kell szembe néznünk, hogy nagymértékű életmódbeli változás következett be az elmúlt 20 évben. A számítástechnika fejlődésének köszönhetően az információkat ma már nagy többségében számítógépen, és okos eszközökön keresztül fogyasztjuk, amikhez túlnyomó részt a szemünket használjuk. A képernyők méretei pedig egyre kisebbek. A problémát ott látják a szemorvosok, hogy a gyerekek is egyre többet használják ezeket a kis képernyőket, és a 6-12 éves kor közötti gyerekeknél a kis képernyős eszközök használata intenzíven hozzájárul a rövidlátás fokozódásához. Amennyiben a napi tevékenységük nagy része ezekhez az eszközökhöz kötődik, és nem töltenek elegendő időt a szabadban, vagy nem játszanak eleget hagyományos értelemben, akkor a rövidlátás gyakorisága megnő. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy így kevesebb időt töltenek természetes megvilágításban.Mit tehetünk, ha felmerül a gyanú, hogy rövidlátó?
A legfontosabb, hogy ne halogassuk a szemorvos felkeresését! Sok szülőben megfogalmazódik az a fajta aggodalom, hogy a szemüvegtől megváltozik a gyermekük. Pedig nem kell attól tartani, hogy a rövidlátás miatt a gyerekekben kialakul egyfajta betegség-tudat! Nem lesz ettől más, vagy kevesebb, azonban a teljes értékű élethez elengedhetetlen a tisztán látás!
Lézeres szemműtétre csak 18-20 éves kor után kerülhet sor, az előtt semmiképpen sem számolhatunk ezzel a megoldással. Amíg a gyermek testmagassága még változik, addig a szem fénytörési hibája is változik, főleg kamaszkorban lehet erre számítani, emiatt nem kerülhet szóba a műtét gyerekkorban.
Egészséges táplálkozással is megvédhetjük a szemünk egészségét
Figyeljünk oda, hogy elegendő E-vitamint, C-vitamint, A-vitamint és ß-karotint fogyasszunk mi is, és gyermekeink is! Ha hiányállapot lép fel ezekből a vitaminokból, akkor problémánk lesz a szemünk egészségével. Ezt befolyásolhatja még a magas vérnyomás, a túlzott só és állati eredetű zsírok bevitele, valamint az elhízás. A finomított élelmiszerek fogyasztása is ront a látásunk élességén.
Az A-vitamin tartalmú állati eredetű élelmiszerek a következők: tojássárgája, tej, tejtermékeket, és halak.
A karotinoid tartalmú növények: kajszi barack, sárgadinnye, sütőtök, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, spenót, sárgarépa kukorica.
Ezek fogyasztása hozzájárul látásunk egészségének megőrzéséhez.
Eszti-téka megoldás ötlete:
- Amennyire csak lehet, minimalizáljuk a gyerekeink képernyő előtt töltött idejét, és szervezzünk olyan családi programokat, amiknek köszönhetően több időt tölt el gyermekünk a szabad levegőn.
- Nézzünk körül, milyen sportolási lehetőségek vannak a közelünkben, és mi az a tevékenység, amibe szívesen bekapcsolódik gyermekünk. Nem csak az egészségének, de még látásának a szempontjából sem elhanyagolható a sport!
- Amennyiben szükséges a vitaminpótlás, fogyasszunk táplálék-kiegészítőket. Ma már nem csak szintetikus vitaminok érhetők el. Keresd a növényi koncentrátumokat!
Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!
Forrás: Kossuth rádió 2017. április 27. Napközben című műsora
Képek: www.flickr.com