2017. júl 18.

Szlovénia, és Szlovákia, azaz csúcs-élmények amikre örökké emlékezni fogsz

írta: syeszter
Szlovénia, és Szlovákia, azaz csúcs-élmények amikre örökké emlékezni fogsz

dsc01542.jpgEzt a hetet várom minden évben a legjobban.  Ez a nászutunk hete! Szerdán lesz a 3. házassági évfordulónk. Az esküvőnket követő nap indultunk nászútra. Akkor megegyeztünk, hogy minden évben ezen a héten megyünk nyaralni. Hiszen ez a házassági évfordulónknak, Dani névnapjának, és az én születésnapomnak a hete! Most megosztom veletek azokat a látnivalókat, amik nincsenek is messze tőlünk, azonban mesébe illően gyönyörűek! Ezeket egyszer mindenkinek látni kell!

Szeretjük felfedezni a különböző helyeket. Autóval vágunk neki az ismeretlennek, így nincsenek kötöttségek, és gyönyörű tájakon járunk, miközben szinte a lélegzetünk is eláll...

Szlovénia

A nászutunkon Szlovéniában voltunk. Ott két különböző szálláshelyünk volt az ország más-más pontján. Előre megterveztük, mit érdemes megnézni, és ehhez igazítottuk a szálláshelyeket.  Az első három nap a Bohinji-tó partján foglaltunk szobát. Oda azóta is visszavágyunk! lake-2419630_640.jpg

bohinj-2364942_640.jpg

Erről a szálláshelyről néztük meg a Bohinji-tavon kívül a Bledi-tavat, ahol csónakkal áteveztünk a kis szigeten álló templomhoz, és vissza. 

bled-2466643_640.jpg

Végig jártuk a Vintgár szurdokot:dsc01789.jpg

és felmásztunk Szlovénia leglátványosabb vízeséséhez,az Alsó-Szávai vízeséshez.dsc01735.jpg

Egyszerűen lenyűgöző volt! A következő szálláshelyünkre Ljubjanán át vezetett az út, de a főváros csalódást jelentett a meseszép vidéki látvány után.

A folytatás az ország túlsó felén található Postojnai cseppkőbarlanggal folytatódott, amiben egy kisvasút közlekedik a tekintélyes mérete miatt:34020665132_b72c804655_z.jpg

és a Postonjai sziklába vájt várral folytatódott:predjama-1826584_640.jpg

és a születésnapomat Piránban a tengerparton töltöttük.old-town-809167_640.jpg

Szlovénia mind kettőnket rabul ejtett! Egyszerűen lenyűgöző hét volt, és azóta is tervben van, hogy ide újra el kell utaznunk! Ha tehetnénk, mennénk minden évben.

Szlovákia

Az első házassági évfordulónk alkalmával már várandós voltam Noellel, így bár eredetileg Görögországot szemeltük ki, végül Szlovákiába ugrottunk át a Csorba-tóhoz.lake-1685152_640.jpg

Ott csak egy szállást foglaltunk, és nem az egész országot, csak egy részét jártuk be. Ami nagyon emlékezetessé tette számunkra ezt az egy hetet,az volt, hogy a környékünkön működő - talán mondhatom, hogy - az összes lanovkát kipróbáltuk, és a Lomnici Csúcsról elénk táruló panoráma azóta is a bűvölete alatt tart!

640px-visuta_lanovka_lomnicky_stit4.JPGAmi Szlovákiában meglepett bennünket, nem volt angol nyelvű étlap, és nem igazán beszéltek angolul. A magyar anyanyelvünkkel jobban boldogultunk bizonyos helyeken mint az angol tudásunkkal! Meglepő tanulsága volt ez az utunknak.

De amiért most aztán igazán izgatott vagyok, az nem más, minthogy ezen a héten újra bepakolunk a csomagtartóba és elindulunk Erdélybe! Hosszú vajúdás után úgy döntöttünk, hogy idén a már másfél évesünkkel meghódítjuk, neki indulunk! 5 különböző szálláshely, 1500 km 7 nap alatt! Már régi vágyam volt Erdélybe eljutni, és ennek most jött el az ideje! Csütörtökön indulunk, és következő hét szerdán jövünk haza. Úti beszámoló két hét múlva hétfőn! Addig is igyekszem minél több képet megosztani veletek

Kövessétek a Facebook oldalam, és ha további képeket szeretnél látni utazásinkról, akkor kövessetek Instagramon is.

Képek: 

Részben saját

Pixabai.com

Flickr.com

Szólj hozzá

család utazás szlovákia praktika szlovénia Eszti-téka utazikacsalád