3 évvel ezelőtt kezdődött számomra ez a varázslatos utazás! Akkor még fogalmam sem volt, mit fogok kezdeni ezzel a bloggal. Csak azt tudtam, hogy szükésgem van egy ajtóra, amin keresztül kiléphetek az emberek közé a teljes bezártságból. Hiszen a pörgős budapesti életből, miután férjhez mentem, egy szempillantás alatt egy szabolcsi kis faluban találtam magam, majd miután megszületett Noel, végképp magába zart a négy fal. Noel első születésnapján indult a blog, némi előkészítés után. (Ez volt az első cikk.) És mindkettőnknek, sőt mindhármunknak jót tett, hogy végre van minden héten három fix időpont, ami az enyém! Amikor elmerülhetek az írásban, a gondolkodásban, és amikor nem az etetés-pelenkázás-altatás háromszögében pattogok, hanem kiszakadhatok ebből a monotonitásból. Így volt mit várni, volt min gondolokodni.

Aztán jöttek az olvasói levelek, a köszönetek, amiatt, hogy leírtam, hogy segítettem, hogy ő ezt nem is tudta, és milyen jó volt olvasni! Én meg csak döbbenten ültem, és csodálkoztam, hogy ennek a blognak hatása van más emberek életére! Azon kívül, hogy számomra megnyitotta a világot, mások számára is segítséget jelentett, értéket képviselt. Így kicsit a szociális munkás mivoltomba is visszaülhettem, és egy idő után önmagamról átkerült a fókuszom az olvasóimra.

De ennek a blognak köszönhetem azt is, hogy segített feldolgozni a feldolgozhatatlant, amikor eddigi életem legnagyobb targédiáját éltem át. (Erről itt írtam) Akkor leginkább a befelé fordulásra vágytam, de mégis beszélni akartam róla - hiszen szakemberként még emlékszem, hogy a befelé fordulás hova visz. Így, használva egy jól ismert és szeretett terápiás technikát, kiírtam magamból a történteket. Ezután a blog eléggé mélypontra jutott. Ritkultak a cikkek, nehéz volt újra megtalálni azt a bizonyos fonalat.

Menekülésnek indult, de közben olyan utat jártam be, amire, bevallom őszintén, magam sem számítottam! Ez a blog rengeteg új tudást, készséget, ismeretet hozott, valamint számtalan új ismeretséget, és lehetőséget.
Megkerestek vállalkozók is, akik szponzorált tartalmakat vásároltak a blog felületemen, így csurrant-cseppent valami bevétel is. De nagyon hamar rájöttem, hogy nem ez az én utam, és el is engedtem gyorsan ezt a vonalat. Aztán, amikor a második gyerekem született, és egy 4 hetes babával meg egy majd 3 évessel költöztünk az ország egyik végéből a másikba, akkor keresett meg egy online újság szerkesztő, és a blogomon lévő cikkek miatt újságírói lehetőséget ajánlott. Természetesen megpróbáltam a lehetetlent, miközben az új helyünkön nem volt internet kapcsolat, így a közeli város könyvtárába voltam kénytelen beutazni, hogy fel tudjam tölteni a cikkeket és képeket tudjak hozzájuk keresni. Egy hónapig csináltam, de tarthatatlan volt. Sajnos nem volt jó az időzítés, viszont így, ha egyszer szakmai önéletrajzot írok és írói állásokra pályázok, lesz mit feltüntetnem referenciaként.

Egy dolog viszont nem ment, egy téma köré felépíteni a blogot. Többször nekifutottam, hogy valami koncepció mellett rendszerezem a cikkeket, és találok valami konkrét célt, témát, mert egy rendes blog rendelkezik ilyennel, és nem arról írnak a blogot vezetők, ami éppen eszükbe jut. De végül el kellett fogadnom, hogy ez egy Én-blog (így hívják hivatalosan ezt a stílust, és ezt nem ajánlják az okosok, persze kérdés, kinek mi a célja a blogjával), ami sohasem lesz kiemelkesően híres. De számomra pont így tökéletes! És a visszejelzésekből úgy tapasztalom, Ti sem bánjátok!

Hogy mi jön most? Mi jön ezután?
Ami biztos, hogy továbbra is a megszokott, őszinte stílusban írok, és ha történik velünk valami érdekes és tanulságos, azt ezentúl is megosztom Veletek! Ha találok egy újabb jó receptet, amihez elég az én közép szintemen ismerni a főzés mesterségét, ígérem, bővülni fog a recepttár is! Bevallom, nem vagyok profi szakács, hiába gondolja ezt az én Noelem még máshogy! Ugyanis a minap megkaptam tőle a legjobb szakács címet! És ehhez elég volt kifacsarnom 4 narancsot, és a levét megitatni vele! De hát tudjuk, egy fiúnak mindig anya főztje a legfinomabb, csináljon bármit is!

Ami viszont még nem volt: elkezdek írni! Nem csak blogot, és nem csak a saját szórakoztatásomra, vagy önterápiás célból, hanem komolyan elkezdett foglalkoztatni az írás! Miután karácsaony előtt egy unalmas, hosszúranyúlt altatás alatt megfogalmazódott bennem egy novella, majd leírtam, és szélnek eresztettem a világhálón, meglepő fordulat következett. Egy amerikai gyülekezeti újság elkérte, hogy megjelenhessen a karácsonyi számukban, és közben olyan ütemben emelekedett az olvasottsága, hogy én magam sem hittem el, amit látok! Karácsonyra átlépte a 10.000 feletti olvasószámot, úgy, hogy azon kívül, hogy megosztottam a közösségi oldalam felületén semmit nem tettem a népszerűsítése érdekében. Nektek köszönhetem a népszerűségét, hiszen ti osztottátok meg és vittétek országhatárokon át! És persze a kedves olvasói levelek sem maradtak el, amiktől teljesen meghatódtam! Ennek hatásásra, meg a férjem újbóli unszolására: "Írnod kellene, van hozzá tehetséged, mikor hiszed már el végre?!", úgy döntöttem, veszek egy nagy levegőt, és írni fogok! Hogy mit? Azt hiszem, kezd körvonalazódni!

Első lépésként felvettem egy írókkal foglalkozó mentorral a kapcsoalatot, és jövő csütörtökön meglesz az első konzultációnk, amitől sokat várok. Leginkább, hogy egyenesbe kerüljön a káosz a fejemben, és megadja a kezdő hangot, amin elindulhatok. Meglátjuk, mi fog kisülni belőle, de remélem, 2020 karácsonyán sokunk karácsonyfája alatt megtalálható lesz majd!

Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy olvastok, hogy sokan hűségesen, már három éve követitek a blogomat! Ígyekszem sűrűbben jelentkezni ebben az évben, és beszámolni arról, merre haladok az írással. Na meg persze arról is, hogy mi történik velünk a hétköznapokban!

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!