2021. sze 24.

A kegyelm érintése – egy regény, melyet az élet írt

írta: syeszter
A kegyelm érintése – egy regény, melyet az élet írt

 borito_egesz_1.JPGSokan kérdezitek, hogy született meg A kegyelem érintése című regényem. Most elmesélem.

Amikor írásra adtam a fejem, még magam sem tudtam, mi fog kisülni belőle. Minden egy bloggal kezdődött, amin keresztül leginkább kezdő anyaként való csetlő-botló dolgaimat írtam ki magamból. Ventilláltam.

Talán a regényem sem más, mint életem egy jelentős tíz évének a ventillálása. Azé a 10 évé, amit sosem fogok tudni elfelejteni, és ami mindig meg fogja határozni az életem.

Huszonegy évesen szippantott be a drogos hajléktalanok világa, frissen végzett szociális munkásként. Nem sokat tudtam akkor erről. Egy kisvárosban nőttem fel és egy vidéki városban végeztem a főiskolát. Budapesten előtte talán kétszer, ha jártam. Nem ismertem a fővárost. Így utólag vissza nézve nagyon bátor lépés volt minden addigi ismert dolgot a hátam mögött hagyva felköltözni Budapestre. A kezdeti időszakban térképpel közlekedtem, hogy biztos bárhonnan visszataláljak a kollégiumba.

Nem csak a Fővárost, de a drogosok szubkultúráját sem ismertem. Amit a főiskolán tanultunk, az édes kevés volt ahhoz, hogy segítőként valóban segíteni tudjak nekik. Hamar újra iskolapadban találtam magam, és elvégeztem a SOTE-n az Addiktológiai konzutáns képzést. Ide már konkrét kérdésekkel érkeztem, amikre kerestem a választ.40896_123245094397302_6756154_n_1.jpg

Amit legnehezebb volt elfogadni a munkám során, hogy a halál a mindennapok részévé vált. Meg kellett tanulnom, hogy nem tudok mindenkit megmenteni, és én magam, és a jószándékom kevés ahhoz, hogy valakinek megváltozzon az élete. Azonban annak megtapasztalása, hogy a jelenlétem, az, hogy elérhető vagyok azoknak, akik változtatni akarnak, minden várakozáson felüli élmény volt. Sokszor megtapasztaltuk, hogy egy-egy változás elindulásához elég volt annyi, hogy jókor voltunk jó helyen. Igen, ez azt is jelenti, hogy minden napunkat közöttük töltöttük. Volt, hogy csak kint voltunk a téren, leültünk melléjük és beszélgettünk. Nyilván az elején csak felszínes dolgokról, aztán alakultak ezekből a helyzetekből igazán mély beszélgetések. Beleláttunk életutakba, hogy milyen folyamat vezetett fiatal huszonéveseket a hajléktalan szerfüggő létbe. A történeteik már-már sablonosnak mondhatók voltak.

Állami gondozottak voltak, akik sosem kellettek senkinek, míg végül tizennyolc évesen nem volt már hova menniük.

Innen szép talpra állni. Innen szép meglátni, hogy értékesek, és számukra is van jövő, józanság és normális élet.

A segítő végigkíséri az embereit a talpra állás során. Ahhoz, hogy elgördítsük az akadályokat előlük, elengedhetetlen, hogy jó eszköztárral dolgozzon egy segítő, és minél szélesebb kapcsolati hálót alakítson ki más szakemberekkel, mert annál hatékonyabban fog tudni segíteni. Egy segítő sem képes önmagában, egyedül segíteni. Ez mindig TEAM munka, ez mindig csak csapatban működik. Egy egész apparátust megmozgattunk egy-egy kliensünk érdekében.

 1_1.jpg

És hogyan született mindebből egy regény?

Férjhez mentem, születtek a gyerekeink, és bár fizikailag teljesen eltávolodtam ettől a világtól – férjem lelkész, és házasság kötésünk után a Pest megyei szolgálati helyéről egy Szabolcs megyei faluba került. A lélekben való elszakadás azonban számomra nem ment. Rendszeresen álmodtam a srácokkal, a Budapesti utcákkal, koszos, bűzös aluljárókkal, ahol embereket kerestem. Az emlékek azonban elkezdtek megfakulni.

Meg kellett örökítenem, hogy ne vesszen el teljesen. Sok sráccal a Facebookon keresztül elkezdtünk beszélgetni, és hamar közös emlékek, sztorik, nevek kerültek elő. Segítettek emlékezni, ami miatt még hitelesebben tudtam visszaadni könyvem lapjain ennek a világnak a valóságát.

A kegyelem érintése című könyvet az élet írta. Szereplői hús-vér emberek, akik megjárták a földi poklot, de mégis megtalálták belőle a kiutat. A regény egy fiktív történetbe lett ágyazva, főhősünk keresi Istent és a szerelmet, és leginkább a helyét a világban. Ez a keret megadta a könyvnek, hogy könnyebben emészthető legyen.

Az olvasóktól pedig meghatóbbnál meghatóbb visszajelzések érkeznek. Ami minden várakozásomat felülmúlta. Érdemes volt megosztani, átadni ezeket az emlékeket a világnak.

További infót szeretnél a könyvről?

Latogass el weboldalamra, vagy keresd fel Facebook oldalam. 

Szólj hozzá

halál hajléktalan író Regény Eszti-téka