Itt a Reformáció ünnepe. Lehet erre méltóképpen készülni, és emlékezni? Idén nekem sikerült, és egy remek két részes regény segítetett ebben: Cs. Szabó Sándor: Luther című könyve.

Sosem mozgatott meg eddig ez az emlékünnep. Annak ellenére, hogy nemrég ünnepeltük az 500 éves évfordulót, és a csapból is Luther folyt, nem éreztem, hogy foglalkoznom kellene vele. Persze, konfirmációra készülve megtanultuk Luther életének a főbb állomásait, meg történelem órán is átvettük, ha esetleg már elfelejtettük volna. Így mondhatjuk, Lutherről mindenki tud, mindenki találkozik a nevével élete során, ha akar, ha nem, ha érdekli, ha nem.

Hogy eddig mit gondoltam és tudtam Lutherről? Hát… nem sokat. Tényleg csak a történések vázát ismertem, hogy kiszegezte a Wittembergi vártemplom kapujára a tételeit, mert nem tetszett neki, hogy bűnbocsátó cédulákat árulnak, és ezzel megtévesztik a tudatlan embereket. Ezzel megcsinálta a reformációt, lefordította német nyelvűre a Bibliát, és – hallelúja - minden jó, ha a vége jó. Persze volt egy kis bonyodalom is az életében, mert kiátkozta a pápa, meg egyszer elrabolták útközben, de azt is a saját hívei, hogy megvédjék másoktól. Ez, lássuk be, tényleg nem sok.

Majd idén nyáron egy kedves ismerősöm ajánlotta Cs. Szabó Sándor Luther című könyvét. Mivel szeretek olvasni, ez volt az egyik könyv, amit kértem születésnapomra, majd azóta ott állt a polcomon. Nézegettem messziről és nem tudtam eldönteni, tényleg érdekel-e ez engem, és akarok-e vele időt tölteni, vagy pedig egy unalmas könyv, amit az ember elkezd, majd félre tesz és sosem fejezi be.

Aztán mint ahogy minden olvasni szerető életében, eljön a pont, amikor minden betárazott könyvet elolvas, és keresi az újabb olvasni valót, hát én is a kezembe vettem a Luther könyvet, gondoltam, legalább belenézek.

Beszippantott.

Egyrészt nem gondoltam, hogy az unalomig ismert Reformációról tud még valaki újat mondani, azt meg végképp nem gondoltam, hogy ettől az emberi megközelítéstől olyan új értelmet nyer számomra a Reformáció, ami nyilván eddig is benne volt, de egészen mostanáig rejtve maradt.

Hiteles, korhű könyv, ami nem csak az eseményeket mutatja be hitelesen, hanem Luther Márton emberi, esendő oldalát is. Az embert, aki küzd az igazság megismerésével, és miután a rengeteg Bibliatanulmányozásnak az eredményeként megtér és megérti Isten kegyelmi üzenetét, nincs az a földi hatalom, ami elhallgattatná. Olyan szépen írja le ezt a megtérési folyamat a könyv, ahogy a törvénykező, önmaga cselekedeteiben bízó emberből Krisztus kegyelmét megértő, lelki békességét meglelő ember válik.

A könyv lapjain végigkísérhetjük Luther életét. Egészen gyerekkorától kezdve látjuk, majd a kolostor falai közötti életét is megismerhetjük, és közben találkozhatunk azokkal a történelmi személyekkel is, akik Luther kortársai és támogatói voltak. A személyes kedvencem Staupitz vikárius atya, aki végig támogatja, tanácsolja a még fiatal szerzetes Luthert, majd a doktort, aki disputákra készülve védi meg tételeit.

Félelmetes és felkavaró olvasmány. Hiszen nem egy kitalált történetet olvasunk, hanem a nem is olyan távoli történelmünk hitelesen bemutatott részleteit olvashatjuk, amiknek hatására még jobban megindulunk Luthert látva és végig kísérve az élete útján.

Számomra most először nyert értelmet, miért pont mindenszentek napja előtti napon függesztette ki tételeit, és küldte szét a birodalomban. Valamint most már azt is tudom, hogy egy iratnak a Wittenbergi vártemplom kapujára való kifüggesztése abban a korban teljesen hétköznapi dolognak számított, ugyanis az egyetem diákjai számára ott tették közzé a híreket. Ha úgy tetszik, az volt a kor faliújságja, ami mindenki számára elérhető volt.

És nem utolsó sorban az egész könyvet átszövi Isten munkája. A szerző nem fukarkodik azzal, hogy engedje látni, hogy Isten valóban munkálkodik. És kifejezetten örülök, hogy ez átjött a könyv lapjain, hiszen Luther - aki személyesen tapasztalhatta meg Isten igéjének igazságát az életében: „Jobbod felől az ÚR áll, királyokat tipor össze haragjának napján.” (Zsolt. 110,5) - egész életében hangsúlyozta, hogy ez nem az ő munkája volt, hanem Istené,

Mi se felejtsük el, hogy a Reformáció nem Luther egyszemélyes munkája, hanem Isten támogatása, kegyelme végig kísérte az úján. „Mert aki Istenben bízik nem szégyenül meg soha” Milyen igaz ez az igevers Luther életére is. Hiába a földi hatalmak, hiába erő és hatalom, a nincstelent, aki Istenbe kapaszkodik mindvégig, és Isten igéjének tiszta tanításához ragaszkodik, azt Isten megőrzi és kimenti minden veszedelemből.

Most, a Reformáció ünnepén, a mai világ alakulását látva azt kívánom, térjünk vissza az egyházban Luther lelkületéhez, ne csak azt hirdessük, hogy melyik felekezethez tartozunk, hanem első sorban a tiszta és igaz Biblikus tanítást. Ne a dicsőség teológusai legyünk, hanem a kereszt teológusai, akik ki merik mondani, hogy a rossz: rossz, a jó pedig: jó, és nem kényük-kedvük szerint magyarázzák Isten Szavát, hanem ragaszkodnak mindahhoz az igazsághoz, amit olvasnak benne.

Szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a két kötetet :)

D. Somogyi Eszter

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, akkor köszönöm, hogyha megosztod másokkal is, akik számára segítséget nyújthat a benne szereplő tartalom. 

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!

De már a Pinteresten is megtalálsz :)