2021. nov 05.

Instant kikapcsolódás egy frappáns novelláskötettel

írta: syeszter
Instant kikapcsolódás egy frappáns novelláskötettel

Varga Barnabás - Egydollárosok a falon

img_20211105_081252.jpgSzeretek olvasni, de sokszor annyira zsúfoltak a napjaim, hogy nem merek neki állni egy regénynek, mert tudom, ha beszippant, akkor borul körülöttem minden és szétcsúszok a feladatok között. De, hogy ezekben az időszakokban se kelljen olvasási élmény nélkül maradnom, ilyenkor jöhetnek a novelláskötetek.

Ezt az évet a magyar kortárs írók felfedezésére szántam. Kevés kivétel mellett idén szinte csak magyar íróktól olvastam. Ezek egyike Varga Barnabás, akinek 2020-ban jelent meg első novelláskötete az Egydollárosok a falon címmel.

Első benyomásra a kötet egy karakteres, kizárólag férfikézbe való könyvnek tűnt, de ahogy belelapoztam és beleolvastam, ez az érzésem azonnal megszűnt, mert a lapjai tele vannak érzelmekkel, izgalmasabbnál-izgalmasabb fordulatokkal, így bárkinek szívesen a kezébe adom. Amikor pedig volt szerencsém magát az írót is megismerni, elgondolkodtam, hogy mennyire ritka, hogy egy könyv ennyire visszatükrözi az íróját, aki a hétköznapokban egy sikeres vállalkozó, határozott, karakteres férfi, de valójában egy csupaszív ember.

Barnabás férj, apa, nagypapa. Hétköznapjai az ipari festékek világában zajlanak, ugyanis cége fém nyílászárók profiljainak festésével foglalkozik. Emellett amatőr szinten sakkozik, teniszezik és nem utolsó sorban hobbija a zenehallgatás és az írás, amik az évek alatt teljesen összefonódtak, mert a zene ihleti írás közben.

“A legnagyobb ihletadó számomra a zene, kikapcsol és nyugodt állapotba kerülök tőle. Képes vagyok órákig ugyanazt a zenét, számot hallgatni. Természetesen mást ezzel megőrjítek, de ez segít továbblépni, ráhangolódni a sztorira, megadja azt a lökést, amivel folytatni tudom a munkát. Nincs jobb érzés, mint amikor a sztori átveszi feletted a hatalmat, és csak jönnek magától a sorok. Ez a flow-élmény a legjobb az írásban”

A kötet 17 novellát tartalmaz. Témaválasztása igazán sokszínű. Az első novellában egy ír kocsmában találjuk magunkat egy dráma közepén, valamikor a múltban, majd nagy váltás következik és a jelenbe ugrunk, ahol egy stand up comedy titkos előkészítése zajlik. Ezután már biztos voltam abban, hogy kiszámíthatatlan, hova repít a következő novella. A címadó novellát, egy rendkívül izgalmas, fordulatos maffiatörténet követi, amely a leghosszabb novella a kötetben. Majd különböző hosszúságú - olykor egészen rövid - csattanós novellák váltják egymást. Egyik kedvencem az online randik és szerelem kiszámíthatatlanságát mutatja meg, de mind közül kiemelkedik az Egyiptomban játszódó Egyiptom ecsete. Unalmasnak egy percre sem mondhatjuk egyiket sem. Frappáns, váratlan fordulatok színesítik az írásokat, amik érzelmileg is megmozgatják az olvasót. Maga a kötet sem egysíkú, minden történet máshol játszódik, más szereplőkkel. Sokszor az volt az érzésem, hogy annyira mások, hogy nem is értem, hogy kerülhettek egy kötetbe. De ez a novelláskötetek sajátos különlegessége, hogy egy köteten belül ennyire színesek lehetnek a történetek, és jól megférnek egymás mellett az egymástól igencsak különböző írások. Nem egy novella után történt meg velem, hogy miután vége lett, csak ültem a kötettel a kezemben, mert még hosszú percekig a hatása alatt voltam. Sokszor nem is tudtam belekezdeni a következőbe, és nem csak azért, mert nem volt több időm, hanem egyszerűen jó volt még a novella hangulatában maradni. Igazi élmény volt olvasni mindet.

Itt olvashatsz még a kötetről: Varga Barnabás - Egydollárosok a falon

Ezt a könyvet, most meg is nyerheted, kattints a képre, és gyere játszani: 

124837063_107080051216978_261483672039874009_n.png

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, akkor köszönöm, hogyha megosztod másokkal is, akik számára segítséget nyújthat a benne szereplő tartalom. 

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!

De már a Pinteresten is megtalálsz :) 

 

 

Szólj hozzá

tervezés író könyv ajánló szponzorált tartalom Eszti-téka