Sokáig egyedülálló nőként éltem Budapest belvárosában, és éltem a kiszámítható, kényelmes életemet. Egyvalami hiányzott belőle: a saját család.

Aztán egyszer csak beköszöntött az életembe a várva várt szerelem! Épphogy betöltöttem a 30-at. Egy év sem telt el, és összeházasodtunk, sőt az első házassági évfordulónkon már vártuk közös gyermekünket! Aki tegnap volt egy éves!

Mozgalmas év volt. De elfáradtam. Mostanában sokszor visszavágyom az egyedülállóság kényelmébe. Viszont a gyermekem kacaja, mosolya, ölelő kicsi karja felbecsülhetetlen! Nem adnám oda semmiért!

Mivel maximalista vagyok, ezt elég nehezen éltem meg és fogadtam el. Mert én mindig mindent tökéletesen akarok csinálni! Így van olyan nap, amikor azt érzem, nem bírom tovább. Elég az éjszakázásból, a bezártságból, az állandó rendrakásból, mert hiába hiszem, hogy végeztem, kezdhetem előröl! Ez kicsit olyan mint egy rémálom, hiába pakolsz még sincs rend. Olyankor azt érzem elég, mert fáradt vagyok. De be kellett látnom azt, hogy szabad elfáradni! Sőt szabad átlépni a rendetlenségen, és rácsukni az ajtót. Igen, szabad néha valami egészen másra vágyni, még akkor is, ha a társadalmunk elvárása egészen mást közvetít!

Nem vagyok attól se rossz feleség, se rossz anya, ha néha becsukom a szemem, és arra gondolok, milyen jó volt este munka után hazaérni az otthonos, makulátlanul tiszta lakásomba, ahol minden pontosan a helyén volt, és ha én nem tettem odébb, akkor ott is maradt. Oda menni, ahova kedvem van, akkor, amikor szeretnék, és annyit aludni, amennyit csak lehet! Igen, amióta anya vagyok, oda megyek és akkor, amikor a gyerekkel megoldható, de a fürdetés- és altatási időt figyelembe kell venni, és csak annyit alhatok, amennyit a gyerek is alszik, már ha alszik.

Ennek az életszakasznak ez a sajátossága. A korábbi életszakaszomnak pedig éppen az ellenkezője volt. Ez sem tart örökké. Ahogy az sem tartott örökké, hogy álomba sírtam magam annak a hiányától, ami most a kötöttségeket okozza az életemben.

De miért írom le ezt mind? Mert ez a belső harc indította el bennem, hogy ez a blog elinduljon. 

Az, amiben most vagy, nem tart örökké. Az az állapot, legyen az bármilyen, egyszer véget ér, és kezdődik valami egészen új, valami egészen más. És nem árt ezzel tisztában lenni! És érdemes felkészülni rá.  Ha üzenni tudnék az egy két évvel ezelőtti énemnek, akkor lenne pár tippem neki, mikor mit csináljon másként. Pont azért, mert nem tart örökké az a gondtalannak mondható egyedüllét, és ezt az időt jobban is kihasználhattam volna. Mert igen, volt, amire nem voltam felkészülve! Pedig azt hittem, jó előre végig gondoltam mindent. Amit csak lehet, elintéztem, elolvastam, megkérdeztem. De amiről az ember lányának fogalma sincs, arra nem tud felkészülni...

Ha követed a blogomat, olyan helyzetekről olvashatsz majd, amikre fel voltam készülve, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimról, amikből kiderül, hogy megérte előre gondolkodni. És olyanokat is megosztok Veled, amikről azóta tudom már, hogy nem ártott volna felkészültebbnek lenni... Valamint azt is, hogy ezekből mit tanultam!

De lesz szó könnyedebb témákról is! Olvashatsz majd hasznos tippekről, könyvekről, filmekről, háztartásvezetésről, egészséges életmódról, receptekről… És még ki tudja, mi minden fogalmazódik meg ezen a billentyűzeten!

Készen állsz? Akkor vágjunk bele!

Hívd meg barátaidat is a Tékába! Találkozunk holnap is!

További tartalmak  a Facebook oldalamon, kövess ott is!

Kép: http://www.lapatarenata.edu.ar/