7+1 téves gondolat az anyák fejében!
Ma 7+1 pontot hoztam, amiket érdemes végig gondolnunk anyaként! Az eddigi életünk, ha tetszik, ha nem, gyökeresen megváltozott! Felborult a hormonháztartásunk, eddigi életünk legnagyobb érzelmi viharában találjuk magunkat, és mindennek a középpontjában egy magatehetetlen emberi lény van, aki történetesen nem más, mint a saját gyerekünk. Igen, nem másé, hanem a miénk!
Amikor Noel megszületett, bátran és határozottan vágtam bele az anyaságba, hiszen a nővérem ikrei mellett beletanultam egy s másba, és amikor a kórházban megkérdezték az első tisztába tevésnél, hogy kell-e segíteni, bátran mondtam: Nekem nem! Rutinom van, megoldom! Majd jött a meglepetés. Magzatszurokkal még nem találkoztam! A tisztába tevés kudarcba fulladt. A magzat szurok szanaszét kenődött, a gyerek fülében is állt a pisi, úgyhogy rohantam a csecsemősökhöz segítségért. Kivették a kezemből, és megvetően közölték: Anyuka, feküdjön vissza, pihenjen, megfürdetjük a gyerekét, és majd visszavisszük!
Emlékszem, amikor a férjemmel rácsodálkoztunk, hogy már hány hónap eltelt, és még mindig életben van, pedig ránk van bízva! Igen, az eleje nehéz, kiszámíthatatlan, össze sem lehet hasonlítani azzal, ha besegítünk egy másik anyukának a gyerekei gondozásába. Mert Ő az enyém, a miénk minden felelősséggel, döntéssel, és minden csodájával. A miénk, senki másé!
Az önértékelésünk anyaként olyan, mintha egy hullámvasútra ültünk volna fel. Jól akarjuk csinálni, jót akarunk a gyerekünknek, de vannak dolgok, amik rosszul sülnek el. Vagy csak mi gondoljuk azt, hogy katasztrofális anyák vagyunk?Jöjjön itt az a 7+1 téves gondolat, amikkel meg kell tudnunk küzdeni:
1. A feltételezés:
Amikor azt gondolom, hogy ennek így kellene lenni. Ezt láttam, ezt hallottam, és nálunk nincs így… Igen mert minden gyerek más! Emiatt ne ostorozd magad! Teljesen normális az is, ahogyan nálatok van!
2. Tudás:
Nem tudom, hogyan csináljam. Mindenki mást mond. Van terved? Van egy célod? Nekem volt, pontosan tudtam, hogy milyen értékeket szeretnék közvetíteni a gyerekem felé. Igen, pontosan tudtam, hogy azt szeretném, hogy a gyerekem megbízzon bennem, hogy számíthasson rám, hogy elérhető legyek neki.
Van célod? Ne engedd, hogy mások elbizonytalanítsanak! Van, amiben nem vagy biztos? Akkor nézz utána, mi kell ahhoz, milyen viselkedést követel meg ez tőled, milyen attitűdöt, hozzáállást, ami abban segít, hogy a gyermeked valóban olyan legyen, olyan értékeket valljon, olyan viselkedési mintákat mutasson, amilyet szeretnél. Ehhez lehet, hogy neked is változnod kell! Át kell helyezni az életedben a prioritásokat. El kell hagyni rossz szokásokat. A gyerekek utánoznak bennünket. Azt tanulják meg, amit látnak, és nem azt, amit mondunk nekik. Itt van 5 pont ahhoz, hogy neked mit kell abba beletenned, hogy a gyermeked nevelése abban a mederben folyjék, amit te szánsz neki:
- Hozzáállás: A te, pontosabban a ti hozzáállásotokon múlik!
- Célok: Tudd, hogy mit akarsz, és hiába mond a szomszéd vagy a nagymama mást, ragaszkodj hozzá!
- Fegyelmezettség: Semmi ne tántorítson el!
- Legyél következetes!
- Kitartás: Bármilyen nehéz, ne add fel!
3. Időzítés
Nincs épp itt az ideje, hogy ezzel foglalkozzam!-gondolod... Halogatsz.... Minél jobban halogatod, annál nagyobb az esélye, hogy sosem fogod megtenni! Ez lehet a gyerekkel kapcsolatos feladat, valami, amit meg kellene már neki tanítani.De lehet ez a halogatás önmagaddal kapcsolatos, a pároddal kapcsolatos is! Tedd meg minden nap, amit kell!
4. Hibázás
Attól félek, hogy hibázni fogok. Pedig fogsz. Ha tetszik, ha nem. Az viszont nem mindegy, hogyan állunk hozzá a hibáinkhoz. A hibákból látszik, hogy haladunk egy úton. Ne féljünk hibázni. De utána javítsuk ki a hibáinkat!
5. Tökéletesség
Ez kicsit hozzá tartozik a hibázáshoz. Emberek vagyunk. Hiába akarjuk a gyerekünknek a legjobbat, mindig vannak emberi tényezők , amik közbe szólnak. Szeresd őt! És ez minden tökéletlenségedet elfedezi!6. Inspiráció
Vannak napok, amikor nem találod meg a motivációt. Nincs kedvem, nem akarom, nem érzem úgy. De ez valójában nem opció. Sokkal több motivációnk van, hiszen van miért, van kiért cselekednünk nap, mint nap. Fáradt vagy! Tudom! Nagyon sok nehézségbe ütközünk, de nem szabad feladni! Egyszerűen miatta nem teheted meg! Neki Te vagy a minden!
7. Összehasonlítás
Ebben mi, anyukák nagyon jók vagyunk. Mást sem csinálunk, mint összehasonlítjuk magunkat más anyukákkal, a gyerekeinket a mások gyerekeivel. Azt figyeltem meg, hogy ebből az összehasonlítgatásból mindig magunkat vagy a gyerekünket hozzuk ki a vesztes pozícióba. Bezzeg a másik! Valójában nem értem, miért is csináljuk ezt saját magunkkal, de ha már a másik tényleg jobb, akkor tanuljunk tőle! Kérdezzük meg, ő hogy csinálja, és még az is lehet, hogy kiderül, hogy a másik anyuka azt gondolja, mi milyen ügyesek vagyunk, bezzeg ő hozzánk képest….!
+ 1 Elvárások
Az életünk minden területét behálózzák az elvárásaink. Sok anyuka kimondja végül: Azt gondoltam, könnyebb lesz. De ne felejtsük el, ez is egy tanulási folyamat! Egy új szerep, amibe bele kell rázódnunk. A folyamat során pedig mi is formálódunk. Nem csak mi neveljük a gyerekeinket, hanem ők is nevelnek bennünket!
Forrás: a 8 pont John Maxwell: A növekedés 15 felbecsülhetetlen értékű törvénye című könyvből való
Ha tetszett a cikk, akkor köszönöm, hogyha megosztod másokkal is, akik számára inspirációt nyújthat a benne szereplő tartalom.
Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!
Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!
De már a Pinteresten is megtalálsz :)