Nyáron vendégségben voltunk. A családban lévő kisfiú nem egészen egy évvel volt idősebb Noelnél. Noel akkor volt kb.7-8 hónapos. Beszabadult a kisfiú szobájába és élvezettel vetette magát a játékok közé. Legjobban az tetszett neki, amin ha megnyomott egy bizonyos gombot, akkor egy alakzat megmozdult, egy ajtó kinyílt, és még hangot is adott. Egészen elszégyelltem magam, hogy mi nem vettünk neki még semmilyen jópofa játékot! Voltak rágókái, néhány plüss, egy világítós-zenélő forgó napocska a kiságya fölött és semmi több. Ráébredtem, lemaradtam a gyerekem fejlettségét tekintve. Nincsenek az életkorának megfelelő játékai. És valami megmagyarázhatatlan megszállottság telepedett rám: Azonnal vennem kell neki legalább egyet!

Irány a bolt! Megfelelő játék KELL a gyereknek! Ami készségfejlesztő! Ami fejleszti a finommotorikus képességét, a logikáját. Meg is találtam az általam legmegfelelőbbnek ítélt játékot, még a boltba a kezébe adtam, hogy leellenőrizzem jól döntöttem-e? És IGEN! Szinte rákattant a gyerek, tekergette, nyomogatta, én pedig boldog voltam, hogy megkapta az én gyerekem is azt, amire szüksége van, ami a fejlődéséhez kell! Másnap reggel is nagy örömmel adtam a kezébe, és kicsit meg is lepődtem, mert úgy tűnt már nem is annyira érdekes... Ma már csak néha játszik vele.

Ellenben egy általam már szemétnek ítélt fém teatartó doboz, és egy kiselejtezett műanyag kanál már jó néhány hete a megunhatatlan kedvenc. Minden nap előveszi! Minden nap kevergeti benne az általa odaképzelt finomságot, majd úgy tesz, mint ha megenné, vagy meginná, sőt engem, és apját is megkínálja vele! És kezdi elölről a kevergetést, és a család megetetését. Vidáman kacag hozzá, amikor sikerül a szánkba dugni a kiskanalat. Majd lerántja a konyharuhát a szék hátáról, és feltörli vele a konyha követ, és sika-mikálja a konyhaszekrényajtót, miközben vidáman kuncog, és élvezettel törölget! Minden nap, újra és újra. A játékos doboz pedig napokig érintetlen marad. A konyhában lévő alsó fiók, amit végül megengedtem neki, hogy kihúzzon és kipakoljon, az minden nap ürítésre kerül, és a fiók tartalma beteríti a konyhát és a nappalit egyaránt.

Elgondolkodtam. Mire is van szüksége valójában egy gyereknek? Be kellett látnom, hogy nem pont arra, amiről én azt gondoltam, hogy szüksége van rá. És ezen a területen legelőször a saját fejemben kellett rendet tennem, méghozzá az ő érdekében. Egyrészt, hogy már most, egy évesen azt kapja tőlünk, amire valóban szüksége van. És később, amikor ovis lesz, és a társainál látni fog épp divatos játékokat, amikről azt fogja gondolni, hogy kell neki, ne rohanjak a játékboltba teljesíteni minden kívánságát, mondván, hogy nehogy neki ne legyen mindenből a legjobb, amitől majd jó gyerekkora lesz. Mert nem a játékoktól lesz jó a gyerekkora! És erre pont ő tanított meg.

Úgyhogy úgy döntöttem, ezen a téren is előre meghozom a döntést, amihez később tartani fogom magam, és ezzel meghatározok számára egy értékrendet, amivel megtanítom neki, hogy nem a tárgyak, a tárgyak birtoklása adja meg számunkra a boldogságot. Sőt, azok sosem adnak valódi boldogságot! Talán ideig-óráig igen, de akkor azonnal kell majd valami új, valami sokkal érdekesebb. Szeretném, ha a fiamat nem szippantaná be a fogyasztói társadalom azon eszméje, hogy mindig kell valami, amitől boldog leszel. Ehhez pedig birtokolnod kell, ehhez vásárolnod kell.

Ehhez a következő elveket kezdtem el a magamévá tenni:

Először is úgy döntöttem, hogy a játékvásárlás terén minimalista leszek, és ezt a családunkban is ki fogom hirdetni, mert én hiába nem szeretném, hogy a lakás egy játékboltra hasonlítson, ha a rokonok összevásárolnak mindent. Még mielőtt találkoztam volna a minimalizmus irányzatával, az ünnepek után már amúgy is játék stopot hirdettem, mivel túl sok új játék halmozódott fel a régiek mellé, így most az újak egy polcon várják, hogy végre belekerüljenek a játékos dobozokba.

Másodszor, elkezdtem utána olvasni a Montessori-módszernek. Még pedagógiai szakközépiskolában tanultam róla, és valami halványan elkezdett derengeni, és több hasznos ötletet, tartalmat is találtam az interneten. Sőt még megerősítést is nyertem, hogy azért nem csinálok mindent teljesen rosszul! Miről is szól ez a módszer? „Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni.” Tehát a gyermek képességeire, készségeire kell építenünk. Ahogy a cikkem elején is szemléltettem, a kisfiam épp abban a fejlődési szakaszban van, amikor leutánozza a körülötte lévő felnőtteket, és elismétli azt a cselekvéssort, amit tőlünk lát. Akkor miért ne lehetnénk abban tudatosak, hogy mit mutatunk neki? Ezáltal megtanítva őt már most rengeteg hasznos dologra, amire később szüksége lesz az életben. Azonban ha a dackorszak elindul, már nem lesz ilyen könnyű tanítani! Tehát úgy döntöttem, elkezdek tudatosan mozdulatsorokat megtanítani neki. Amit felhasználhatok az ő fejlődése, fejlesztése érdekében. Megmutathatjuk neki, mi, hogyan működik, és utána engedem, hogy ő maga begyakorolja a mozdulatokat. Ezáltal játszva tanítom őt a hétköznapi cselekvéssorokra. Megtanítom, mi után mi következik. Például: megtanuljuk betolni a fiókot, úgy hogy ne csukja oda a kezét, csak aztán bírja a fiók a ki-be tologatást! Engedem, hogy a kezébe vegye a tollamat amíg az ölemben ül, és engedem, hogy megpróbálja rá visszatenni a kupakot. Egyre ügyesebb! A tintát meg popsitörlővel le tudom pucolni a kezéről.

Most a következő lépés, hogy a játékait összeállítom különböző tematikák szerint, és hétről hétre más- más játék kupacot veszek elő. Így én is nyerek, mert nem lesz ennyi játék értelmetlenül elöl, és közben minden héten valami más dolgot tanulhatunk meg együtt. Már alig várom, hogy elkezdjük!

Ahogy Noelt figyelem, rájöttem, hogy ez valóban az a módszer, amire a gyermekemnek szüksége van. És minél többet foglalkozok vele, annál jobban tetszik: „Az így nevelt gyermek boldog, bátor, bízik önmagában, érzelmekben gazdag, segítőkész, gyermekkora derűs, hiszen érzi, hogy szeretik, és tiszteletben tartják személyiségét, biztosítják szabadságát. Megkapja az önálló döntési jogot önmaga megvalósításához, miközben, ha szükségét érzi, feltétel nélkül támaszkodhat a felnőtt segítő irányítására.” Forrás

Ezt is olvasd el: A bölcsőde kényszer, vagy kényelem?

 Kedveld a Facebook oldalam, hogy ne maradj le a legfrissebb tartalmakról se!