Az Ételallergiával vendégségben című cikkemre érkezett egy érdekes hozzászólás, ami arról szólt, hogy ne várjuk el a vendéglátótól, hogy foglalkozzon az ételallergiás gyerek igényeivel, hanem oldják meg azt a szülei. Nem engedtem be a kommentek közé, mert nincs helye az ilyen megnyilvánulásoknak a blogomon. De elgondolkodtatott. Miért nem tudunk mi, felnőttek engedni, egy gyerek igényét a magunké elé helyezni? Pl.: egy ételallergiás gyerek esetében elfogadni, hogy akkor mi is mentes ételt eszünk, és csak azt szolgálunk fel, kifejezve ezzel az együttérzésünket, szeretetünket, elfogadásunkat az érintett iránt. Félre értés ne essen, ez nem valami rossz, ehetetlen étel elfogyasztására való kényszert jelent! Mégis az fogalmazódik meg a felnőttekben, hogy: „Miért szenvedjek én is miatta?” De miért érezzük ezt szenvedésnek? Mit veszítünk mi ezzel pontosan? Szerintem sokkal többet nyerünk vele, mint azt el tudjuk képzelni!

Elgondolkodtatott, miért fáj nekünk tekintettel lenni másokra? Az empátiának valamennyi emberi kapcsolatban megvan a helye. Tudjuk mit jelent? Belehelyezkedni a másik helyzetébe, hogy jobban megérthessem a másik érzéseit, átérezhessem és megérthessem, hogy mire vágyik és miért? A gyermekünk nevelésében, főleg amíg a gyermek még pici, és nem is tudja kifejezni magát, nagyon nagy hangsúlyt kap ez a képessége a szülőknek. Megértem-e a gyermek érzéseit, megértem-e, mit szeretne, mire van pontosan szüksége, amikor még csak sírni tud, vagy egy éves kora körül mutogatva próbálja értésünkre adni, mit kér. De nagy hangsúlyt kap, amikor a gyermekünk a dackorszakba lépve hisztis, akaratos és dühös lesz, vagy amikor kamasszá érik, és fáj neki még a létezés is. Megértem őt? Elfogadással fordulok felé, még akkor is, ha ez nagyon nehéz? Vagy büntetem mindezért?

Miért háborodunk fel, ha valaki arra kér bennünket, hogy egy kicsit legyünk tekintettel a másikra? Ha a családban egy gyerekre kell tekintettel lenni, akkor nem ritkán az alábbi a reakció: „Nehogy már a gyerek irányítson!”, „Tanulja meg, már most, hogy az élet kegyetlen!” Nem azt akarom mondani, hogy ne szabjunk határokat a gyerekeink számára és ne tanítsuk őket a felnőttek tiszteletére, hanem vegyük komolyan az ő igényeiket és szükségleteiket is, és azokkal összhangban neveljük őket, és ha kell, hozzunk értük áldozatot. Miért érezzük azt, hogy meg vagyunk fosztva valamitől, ha tőlünk kérnek megértést, empátiát, és ha ezért adott esetben valami kis dologról le is kell mondanunk?

Tíz évig dolgoztam szenvedélybeteg, és hajléktalan emberek között. A munkám egy jelentős része arról szólt, hogy a rám bízott emberek érdekeit képviselem, hogy megkaphassák azt az ellátást, amire szükségük van a felépülésükhöz. Ez számomra teljesen természetes volt. Elfogadtam, hogy ezek felé az emberek felé, nem éppen empatikus a többi ember, mert valóban, egy kívülálló számára elképzelhetetlen, hogyan süllyedhet valaki odáig, hogy az utcán élje mindennapjait.

De az, hogy egy gyerek felé, aki nem tehet arról, hogy ételallergiája van, ugyanazzal az elutasítással fordulnak az emberek, az meglepett! Anyukák mesélnek arról, hogy az óvó néni menyire nincs tekintettel a csoporton belül az ételallergiás gyerekekre. Ezek után talán már meg sem lep, hogy az óvó néni reakciója nem az, hogy az óvodában megtanítsa a többi gyereknek már most, ebben a korban, hogy vannak olyan gyerekek, akik mások egy picit. Pedig mekkora lehetősége van arra, hogy az érzelmi intelligenciájukat fejlessze, hogy az empátiát megtanítsa nekik! E helyett az óvó néni eltávolítja a csoportból az ételallergiás gyereket, hogy a többieknek ne rontsa el a sütizését! Pedig nem kellene mást tenni, mint jelezni az érintett gyermek szüleinek, hogy hozzanak a gyerekük számára olyan sütit, amit megehet, és kicsit beszélgetni a gyerekekkel arról mit jelent az ételallergia, és miért eszik másfajta sütit az ovistársuk. Persze ezt nem minden óvó nénire igaz, de a szülők beszámolói alapján sajnos nem egyedi esetről van szó.

A kérdés azonban változatlanul ott lüktet a fejemben: miért?

Talán az érzelmi intelligencia hiánya miatt!

A folytatás: Érezni tanítani: Szülői felelősség

Ételallergiával kapcsolatos cikkekeért: KATT

Receptek

További tartalmakért kövess a Facebookon!