Már régóta érlelődik bennem egy cikk az apaságról, az apák szerepéről a gyermekeik életében. A minap valakitől megkaptam, hogy szexista anya vagyok. Miért? A legutolsó cikkem miatt. Miről írtam? Arról, hogy a fiam fiúként viselkedik. És igen, férfit szándékozom nevelni belőle, nem egy életképtelen hímnemű egyedet, amit ma úgy tűnik, a világ elvárna. Ha ezért szexistának neveznek, büszkén vállalom.

De mi köze a szexizmusnak ahhoz, hogy egy férfi férfi legyen, egy nő pedig nő? Semmi. A szexizmust, mint a nőket alacsonyabb rendűnek tartó világnézetet magam is elítélem! Viszont igenis fontos, hogy a férfiak férfiak legyenek, az apák pedig apák! Amíg a fiúkból nem válnak igazi férfiak, és nem állnak a helyükre, addig a jövő generációja igen nagy bajban van! Mert nem lesznek apák. Már most is egyre kevesebben vannak. És mi a következménye, ha nincsenek apák? „Az egyszülős családokból származó gyerekek ötször nagyobb eséllyel lesznek szegények, és tízszer nagyobb esélyük van arra, hogy rendkívüli módon legyenek szegények. Kétszer annyian morzsolódnak le a középiskolából, a lányok háromszor annyian lesznek tinédzser korban anyák, az otthonról elszököttek 90%-a apa nélküli családból származik, és minden 4 tinédzser korú öngyilkos közül 3 apa nélkül nevelkedik. A börtönben levők kb. 70%-a apátlan.”(Rick Johnson)

Az apának minél magasabb az iskolai végzettsége, annál magasabbra nő a fiú gyermeke, minél elérhetőbb az apa érzelmileg, annál később kezdődik a lányánál a pubertáskor - hangzott el a héten a Kossuth rádió Vendég a háznál című műsorában csütörtökön.

Bizonygassam még, hogy kellenek az apák?

A szívem szakad azokért az anyukákért, vagy várandós kismamákért, akiket elhagy a párjuk még a gyermekük megszületése előtt, vagy akik a baba érkezése után szembesülnek azzal, hogy életük párja valaki máshoz jár, mert ők terhesen már nem voltak elég szépek neki! Hol vannak ma a felelősséget vállaló férfiak, és a gyermekükért felelősséget vállaló apák! A gyereket nem csak megcsinálni kell, hanem felnevelni is! 

De most, mielőtt mi, nők elkezdünk ujjal mutogatni, hogy lám-lám, tényleg a pasikkal van a gond, egy kicsit nézzünk magunkba! Engedjük, hogy a férfiak férfiak legyenek? Vagy folyton tiporjuk az önbecsülésüket? Engedjük, hogy felelősséget vállaljanak magukért? És értünk? Vagy mi döntünk mindenben, még helyettük is? Engedjük, hogy felnőttek legyenek? Vagy az anyjuknak képzeljük magunkat? Engedjük, hogy kinyissák nekünk az ajtót, hogy kifejezzék előzékenységüket, vagy már annyira emancipálódtunk, hogy megsértődünk egy-egy udvarias gesztuson?És mi a helyzet velünk, nőkkel? Az egyedül álló ismerőseimtől folyton azt hallom, hogy nem találnak maguknak megbízható, rendes társat. Mert igen, mi nők társat szeretnénk. Társat egy életre! Biztonságra vágyunk! Anyák szeretnénk lenni - előbb vagy utóbb - és ehhez is szükségünk van társra, akivel megosztjuk a terheinket. Akiben megbízhatunk. Akiről tudhatjuk, hogy mellettünk áll, és akkor is mellettünk marad, amikor a 36-os ruhaméretünket a szülés után esetleg 42-es méretre kell cserélnünk átmenetileg.

A gyereknevelés nem kizárólagosan az anya feladata. A szülésen és a szoptatáson kívül minden mást meg tudnak csinálni az apák is. De ehhez engednünk kell, először azt, hogy férfiak legyenek, utána pedig azt, hogy megéljék az apaságukat! A gyerekek számára az, hogy apa fizikailag jelenlen van, még nem elég! Számukra érzelmileg is elérhető apákra van szükség. Apára, aki elérhető, ha baj van, ha szükség van támogatásra, vigasztalásra! Apára, aki a biztonságot jelenti a gyermek életében is!

Engednünk kell a férfiaknak, hogy kapcsolatuk legyen a gyerekükkel, és ebben segíthetünk is nekik. Anyák sem egyik percről a másikra leszünk! Nekünk ott a 9 hónap felkészülési idő. Mondhatjuk, hogy nekik is, de ők valójában csak külső szemlélői a gyermekük méhen belüli fejlődésének. Ők valójában akkor, ott szembesülnek az apaságukkal először, amikor először a kezükben tartják az újszülött csecsemőt! Segítsük őket, mutassuk meg nekik, hogy kell fürdetni, pelenkázni, öltöztetni. Higgyünk bennük! Képesek megtanulni.
A legtöbb apának az anyán keresztül van ma kapcsolata a gyermekével. Mert ők is elhiszik, hogy nekik semmi mást nem kell tenni, mint dolgozni, hogy biztosítsák a megélhetést a család számára. Pedig, igenis, kell a közös idő az apáknak és a gyerekeknek! Az idő, amikor mi, anyukák nem is kell, hogy ott legyünk. Legyen olyan tevékenység, ami az övék, ami az ő közös idejük. Mi anyák, pedig addig szusszanjunk egy kicsit!

Szívesen olvasol még erről a témáról? További tartalmakért keresd a Facebook oldalam! További cikkek hamarosan!