Az interneten robbanásszerűen terjed a hír: Szülés után 24 órával hazaküldenék a frissen szült mamát és kisbabáját! Szerintem pont itt volt az ideje, hogy a magyar anyáknak is lehetősége legyen az ambuláns szülésre! Legalább már beszélünk róla, és remélem, amire a második gyermekemet fogom szülni, addigra a törvény hatályba lép. Még egyszer ugyanis nem szeretném átélni azt a borzalmat, amihez már egyszer volt szerencsém.

Teljesen problémamentes terhességem volt, és problémamentes hüvelyi szülésem. Egészséges 3950g-os kisfiúnak adtam életet. Én nem vagyok az a vállalkozó szellemű anyuka, aki az otthonszülést meg mertem volna próbálni, mert ugye sosem lehet tudni... Ezért "fő a biztonság" alapon, ha választani lehetett volna, akkor is a kórházi szülést választom! De hozzá tartozik, hogy remek doktornő és szülésznő mellett szültem.  Így számomra a fiam születése valóban élmény volt! Jó, persze fájt, sőt volt olyan pont, amikor azt mondtam a férjemnek, aki ott állt mellettem végig a szülés alatt, hogy én ezt nem fogom tudni végig csinálni! De végigcsináltuk. Noel megszületett, és így utólag tényleg nem a fájdalomra emlékszem, hanem a csodára, hogy Ő megérkezett!Azonban mindig irigykedem azokra, akik otthon szülnek, szültek, mert nekik a szülés után nem kell átmenni azokon a megpróbáltatásokon, amiket nekem, aki kórházban hoztam világra a gyermekemet, át kellett élnem.

A bent töltött 4 nap maga volt a rémálom. Hiába szerettünk volna VIP szobába kerülni, nem volt hely. Oda a férjem is bejöhetett volna hozzánk, így azonban maradt a hideg váró az osztályon kívül, ahol találkozhattunk. Várólistán várakoztunk egy VIP szobáért, hogy a férjem is láthassa és kézbe vehesse gyermekét, mert így csak messziről nézhette egy csecsemős kezéből, aki megintette, amikor puszit szeretett volna adni a babánknak: "Apuka! Megsimogatni sem lett volna szabad magának, mit képzel, hogy még puszit is akar neki adni!"

A szülést követő reggel a férjem utánunk hozta, amire még szükségünk volt bent. Mivel Ő nem jöhetett be, így nekem kellett kimenni a váróba. Úgy, hogy még a katétert sem vették ki, mert a nővéreknek arra nincsen ideje, hogy anyukák csomagjait átvegyék és átadják. Amit persze értek, de ezt kicsit embertelen elbánásnak éreztem. Frissen szülve, gátsebbel, tele katéteres zacskóval sétálj végig egy nem rövid folyosón. Utána meg lecsesztek, hogy mit képzelek, hogy így sétálgatok! De tény, hogy úgy kellett visszakísérnie egy nővérnek, aki végül készségesen hozta utánam a csomagot, mert majdnem elájultam a folyosón.Délután újra bejött hozzánk a férjem, és újra nekiindultam a hosszú folyosónak. Immár katéter nélkül, de friss gátsebbel álldogálni egy hideg váróban nem volt a legkellemesebb élmény, mert a seb miatt nem bírtam leülni a váróteremben lévő kemény székre. És állni sem volt erőm túl sokáig. Kellett az ágynyugalom főleg az első nap, így csak 10 percre találkoztunk aznap a férjemmel. Pedig olyan nagyon jó lett volna együtt átélni a csodát, hogy család lettünk! De elszakítottak bennünket egymástól. Nem lehetett ott mellettem, pedig szükségem lett volna rá!  

A férjem is tragikusan élte meg. Nem láthatja a gyerekét. Nem veheti ölbe! Nem lehet ott a felesége mellett, amikor szükség lenne rá!

A csecsemősök sem nyújtottak sok segítséget. Senki nem mutatta meg, hogyan kell mellre tenni a babámat, nem is indult meg a tejem. Ezért Noel súlyvesztése elérte a kritikus pontot, ami miatt még egy napig bent tartottak. És előkerült a tápszer. 3 óránként jelentkezni kellett a csecsemő osztályon a tápszerért. Igen, éjjel is. Ha épp szoptatni próbáltam, akkor lecsesztek, hogy: "Mit vacakol! Itt a cumisüveg! Ne akkor próbálkozzon, amikor tápszereztetési idő van!" Én úgy gondoltam, előtte nem ártana megszoptatni, ha éhes, hátha szívesebben próbálkozna a szopizással. Közölték: majd otthon próbálkozhatok.

Hát, mit mondjak, rég sírtam annyit, mit azokban a napokban. Amikor az ember lányának a hormonháztartása egyébként is hullámvasúthoz hasonló állapotban van, és képtelen emiatt kontrollálni az érzelmeit, akkor még ezt is mind át kell, hogy élje! Nem csoda, hogy nem indult be a tejelválasztásom bent a kórház falain belül!

Közben szerencsére átkerültünk a 6 ágyas szobából a VIP szobába. Ahol apuka is bejöhetett, kedvére ölbe vehette, sőt még pelenkázhatta is gyermekét és annyi puszit adott neki, amennyit csak akart! Na, ezt nem értem azóta sem, hogy a VIP szobába hogyhogy nem veszélyes apuka a babára, és míg anyuka egy másik szobában van elhelyezve addig meg miért. Tényleg a pénzen múlik?

És végre nekem is ott volt, hogy a vállán kisírhassam magam.

Már a VIP szobában voltam (igen, ahol fizettem az éjszakákért), ahol megkérdezték, hogy tudod-e köldökcsonkot kezelni, és kell-e, hogy valaki megmutassa, hogyan kell. Akkor már 3 napja voltunk bent! Ja, hogy ezt az elmúlt két nap is kellett volna? Fogalmam nem volt erről! De a nővérke jött, készségesen megmutatta, hogyan kell, kaptam hozzá felszerelést, és így elkezdtem minden pelenkázás alkalmával kezelni a gyerekem köldökcsonkját. Elgondolkodtam, ha nem kerülünk át a VIP szobába, akkor itthon a védőnőtől tudtam volna meg, hogy mit kell vele csinálni?

Szóval én most kényelmesen hátra dőlök, és várom, amíg lemeccsezik egymással ezt a törvényt, és közben azon gondolkodom, hogy legközelebb akkor vállalok babát, ha a törvény hatályba lép, miszerint hasonló problémamentes terhesség és szülést követően 24 órán belül lesz lehetőségem elhagyni a kórházat!

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!