Számomra elképzelhetetlen volt, hogy császármetszéssel szüljek. És ezzel nem vagyok egyedül!

Ma Magyarországon nagyon magas a császármetszések száma. Ezt mindenki tudja, és egyre több fórum van, ahol emiatt kizárólag az anyukákat hibáztatják ilyen és ehhez hasonló indokokkal: „A mai nők félnek a fájdalomtól, féltik a szexuális életüket, és szeretik a könnyebb utat választani.” Azért megérne egy kutatást, hogy az összes császármetszésen átesett nő hány százalékára igaz ez valójában! Arról sehol nem olvasok, hogy megkérdeztek volna anyukákat, hogy a saját döntésük volt-e a császármetszés, vagy valami nem várt esemény miatt hozták világra így a gyermeküket?!

Végighallgatva más anyukák történeteit, ha az orvosom engem is elkezdett volna győzködni, és felvázolja, hogy milyen kockázatai vannak, ha természetes úton szülök, az akkor már 10cm átmérőjű mióma mellett, nem merem azt állítani, hogy nem tudott volna meggyőzni arról, hogy a baba és a saját egészségem érdekében a programozott császár az egyedüli járható út. Miért? Mégsem voltam elég elszánt? De igen! Azonban bíztam az orvosomban, és az értékítéletében, hiszen azért választottam ezt az orvost, mert biztonságban akartam tudni magamat és a születendő gyermekemet is! És azért őt választottam, mert őbenne megbíztam, más orvosokkal szemben. Így, amit ő mondott, azt elfogadtam!

Azért bevallom, hogy szülés közben akkor nyugodtam meg igazán, hogy elmúlt a császármetszés veszélye, amikor az orvosom egyszer csak azt mondta: „Bent van a baba a szülőcsatornában, innen már csak erre felé van kiút.” A férjem, mint később megtudtam, onnantól kezdett igazán izgulni!

Nekem szerencsém volt az orvosommal és a szülésznőmmel, mert mind a ketten hüvelyi szülés pártiak. Abban a kórházban ahol én szültem, nem biztos, hogy találok még egy olyan orvost, aki engedett volna természetes úton szülni! Mert volt egy külsőfali miómám, és ehhez társult egy majdnem 4 kg-os baba! Ez ma már elég ahhoz, hogy egy nőnek programozott császárt javasoljon az orvos. Ehhez pedig nem is kell különösebb indok, minthogy az orvos így látja biztonságosnak.

Megkérdeztem császárral szült anyukákat, és a szívem szakad a történeteiket hallgatva! Mert ők is természetes úton akartak volna szülni, de máshogy alakult… Sokan úgy élték meg, hogy belekényszerítették őket a császármetszésbe, és végül nem volt más választásuk! Így elfogadták, hogy ez az egyetlen jártható út. Utólag, persze, ki az, aki pálcát törne egy vajúdó nő feje fölött, hogy elfogadta az orvos javaslatát két fájás között, hogy itt sürgősségi császármetszésre van szükség?!

És mi a helyzet a programozott császárral? Ha az orvos szerint rövid a köldökzsinór, kicsi a szülés előtt álló nő medencéje, túl sok a magzatvíz, túl nagy a baba - ezek már elég indokok arra, hogy előjegyezzék az anyukát a műtétre. De valóban olyan indokok ezek, amik miatt nincs más út? Mi, úgynevezett laikus anyák, nem tudjuk ezt megítélni, és igen, elfogadjuk az orvos javaslatát, ha azt mondja, hogy nincs más út. Mert egy dologban minden anya egyforma: a legjobbat akarja a gyermekének! Ebben a helyzetben pedig senkinek nem jut eszébe aggódni a statisztikai adatokon, hogy most így ő is azok közé fog tartozni, akik rontják a statisztikát! És igen, a gyermekünk miatt mi, anyák hajlandóak vagyunk kompromisszumokra. És azt hiszem, sok esetben a császármetszés kompromisszum, aminek sokan egy életen keresztül cipelik a súlyát, mert természetes úton szerettek volna szülni, de nem lehetett. Vagy mégis lehetett volna? De erre már senki nem válaszol!

Viszont a társadalom annál szorgalmasabban tör pálcát a császármetszésen átesett nők feje fölött!

Következő cikkemben elolvashatod egy édesanya őszinte vallomását érzelmekről, császármetszésről, küzdelmekről!

Ha nem akarsz lemaradni, lájkold a Facebook oldalamat és legyél te is az Eszti-téka közösség tagja!

Képek:

flickr.com

pixabay.com