Amikor terveztük, hogy Noelnek testvére legyen, meg voltam győződve arról, hogy minden héten írni fogok a várandósságomról, hiszen mennyi témát rejt magába ez az életszakasz! De nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Az örömünk sajnos tragédiába fulladt és talán pont ma született volna meg az a megfogant élet, akit akkor, ott októberben tragikus hirtelenséggel elveszettünk

Aztán minden emberi valószínűtlenség ellenére egy méhen kívüli terhesség miatti életmentő műtét után alig több mint egy hónappal, és egy megmaradt petevezetékkel, december végén a terhességi teszt kimutatta, hogy egy újabb élet vette kezdetét a méhemben! De a várt eufória helyett elfogott a rettegés... Az öröm helyett a félelem, a reménykedés helyett a kétségbeesés árnyékolta be mindennapjaimat. Nem akartam elhinni, nem mertem elfogadni. Egyik hét telt a másik után, majd az ultrahang kimutatta: egy parányi szívecske dobog a szívem alatt! Ott volt. Láttuk. De olyan távolinak tűnt, hiába volt a legközelebb hozzám, amennyire egy gyermek csak közel lehet az édesanyjához. Ott volt bennem, a méhemben. Növekedett. De én, az örömteli várakozó édesanya, nem voltam sehol.

Tovább teltek a hetek. Nem múltak a rémálmok. Minden ultrahang-vizsgálat egy újabb félelmetes lehetősége volt annak, hogy közlik a megmásíthatatlant, hogy valami oknál fogva már nincs. De újra és újra meggyőződhettünk a létezéséről! Fejlődik, ahogy kell. Minden rendben van vele. Én voltam az, akivel nem volt rendben minden. Elvesztem, beleragadtam a múltba. A veszteség beárnyékolta a jelent és a születendő gyermek várakozása feletti örömöt.

Majd elkezdtem érezni, hogy mozog, és ott, akkor minden átfordult! Valósággá vált. Éreztem az életet! Végre eltudtam hinni, hogy tényleg ott van bennem! A kép a monitoron nem más, mint a bennem megfogant és fejlődő magzatom képe! A születendő gyermekemé. A gyermeké, akire vágytunk! Aki megfogant és bennem növekszik, hogy életet adhassak neki, és ugya úgy, ahogy Noel, beragyogja a mindennapjainkat!

Már túl vagyunk a várandósság felén. Már a 26. hetet tapossuk! Már azt is tudjuk, hogy egy újabb kisfiúval ajándékozott meg bennünket Isten! Ma már örömteli várakozásban éljük a napokat, de még egy-egy borúsabb napon, egy-egy vizsgálat előtt bennem van a félsz, hogy biztos minden rendben van-e. De ez már valószínű így marad.

De ma már valóságosan át tudom élni a csodát, hogy ez a baba nem csak megfogant, hanem jó helyre ágyazódott be! Az orvosunk szerint is maga a csoda, hogy egy méhen kívüli terhesség után, ilyen hamar megfogant egy újabb élet, aki mit sem törődve az előzményekkel él, és fejlődik!