Hangosan becsapódott a templomajtó.

- Ki lehet az, ilyen korán? - merült gondolataiba a tiszteletes felesége, miközben a termet tette rendbe a vasárnapi istentisztelet előtt.

Felnézett az irattár rendezéséből, és egy ismeretlen nőt látott meg, aki épp leült a templom utolsó sorába, egy három év körüli, szőke kislánnyal. Farkasszemet nézett vele. Még ebből a pár méteres távolságból is lehetett érezni a nő rettegését. Nem tudta, hirtelen mi tévő legyen! Attól tartott, ha közelebb megy hozzájuk, akkor azzal a lendülettel, amivel érkeztek, el is szaladnak. Csak intett nekik, mosolyogva, és folytatta a munkáját. Vadul zakatolt az agya, hogy mi lenne a legmegfelelőbb, teljesen semleges mondat, amivel megszólíthatná az idegent.

Az iratok rendezése közben a kezébe került egy mesekönyv. Talán ezt odaadhatná a kislánynak. Talán ezzel nem lenne ijesztő. A könyvet kezébe véve, elindult feléjük. A nő nem vette le róla a szemét. Mint egy megrémült vad, ami igyekszik felmérni a menekülési lehetőségeket! Közben rá is átragadt a feszültség.

- Jó reggelt! Anna vagyok! – a tiszteletes feleségének szava egy pillanatra elakadt, amint közelebb érve meglátta a nő arcán levő zúzódásokat. Igyekezett összeszedni magát, hogy nyugodt hangon folytathassa. - A férjem a lelkész itt, a templomban. Ha megengedi, gondoltam, hátha szívesen nézeget a kislánya mesekönyvet, amíg várkoznak. – A kislány felé nyújtotta a könyvet. Meglepődött, hogy a gyerek nem nyúlt érte. - Kicsit korán érkeztek, csak 10 órakor kezdődik nálunk az istentisztelet.

- Én, elnézést, bocsásson meg! - szabadkozott a nő, mintha szégyellte volna magát.

Anna nem értette az egész helyzetet.

- Én, mi, tudja, csak bejöttünk.  - magyarázkodott tovább a nő.

- Persze, semmi baj, kedves! - igyekezet meggyőző hangot megütni Anna. - Addig maradnak, amíg jól esik.

- Itt laknak a városban?- kérdezte aztán, hátha, ha beszélgetnek, a nő is kicsit feloldódik, és ki tudja, talán elmondja, miért ilyen zaklatott, és hogy mi történt az arcával.

- Igen, itt! Nemrég költöztünk, tudja a férjem... - elcsuklott a hangja, és nem folytatta. 

- Na, és téged hogy hívnak? - kérdezte Anna a kislánytól. Igyekezett, hátha így oldódik majd a nőben a feszültség.

De a kislány szégyenlősen az édesanyjához bújt, és nem válaszolt.

„Istenem, segíts! Tudom, hogy nem véletlenül vannak itt, és hogy valami nagy baj van! Kérlek, adj bölcsességet, hogy szeretettel és együttérzéssel tudjak feléjük szolgálni, és ha tudok, segíteni!” - fohászkodott magában Anna.

- Nézze hölgyem, nem akarok tolakodó lenni, de esetleg van valamire szükségük, tudok valamiben segíteni? - ült le Anna az előttük lévő székre, és letette maga mellé a könyvet.

A nő hirtelen nagy levegőt vett, és kitárta a szívét Anna előtt.

- Tudja, mi elszöktünk, és ide jöttünk, mert ez az utolsó hely, ahol keresni fog. Sosem tenné be templomba a lábát! Így van egy kis időm, hogy végiggondoljam, hogyan tovább, anélkül, hogy valamelyikünk - szorosan magához húzt a lányát -, tudja, hogy valamelyikünk komolyabban megsérüljön... De ígérje meg, ha bárki kérdez utánunk, nem látott minket!

Anna hátán végigfutott a hideg. Ez a nő és a kislány az életét mentve futott be a templomba. Anna felfogni sem tudta, hogy valójában milyen borzalom elől menekülnek.

- Értem. - nyögte ki végül, és vadul jártak a gondolatai megoldás után kutatva. - Felhívhatnánk a rendőrséget. Hátha tudnának tenni magukért valamit!

A nő riattan talpra ugrott, és magával rántotta  a gyereket is. – Kérem, ne tegye! Elmegyünk!

- Rendben! - tartotta maga elé a kezét megadóan Anna. Nem hívom a rendőrséget. Üljenek le nyugodtan!

- Mondja, kedves, reggeliztek már? Szívesen meghívom magukat reggelire. A férjem is jó ember, higgye el! Bár tudom, most nehéz lehet bárkiben is megbízni, de kérem, jöjjön velem, reggelizzenek meg nálunk, és biztos ki tudunk találni valamit közösen!

- Anya, éhes vagyok! - szólt a kislány mellette vékony hangocskáján, alig hallhatóan.

A nő tovább vacillált.

Anna, mintha ráérzett volna, mi jár a nő fejében, a templom oldala felé mutatott.

- Látja azt a lépcsőt? Az egy folyosóra visz, ami az emeletről nyílik, az köti össze a házunkat a templommal. Ha azon gondolkodik, hogy biztonságos-e hozzánk átjönni, nem kell félnie! Nem láthatja meg senki!

A nő mint ha kicsit kiengedett volna, nagy levegőt vett, és bólintott.

- Rendben! Köszönöm!

Felmentek a lépcsőn, át a folyosón, és már ott is voltak a ház előszobájában. Anna elkiáltotta magát:

- Szívem! Vendégeink vannak. Meghívtam őket reggelizni.

A tiszteletes kijött a dolgozószobájából, és meglepetten nézte a nőt és a kislányát. A felesége nem szokott idegenekkel hazaállítani, főleg nem istentszetelet előtt egy órával.

- Megengedi, kedvesem, hogy elmondjam a férjemnek, amit nekem elmondott?

A nő bólintott, és Anna beavatta a férjét mindabba a kevés részletbe, amit sikerült eddig megtudnia vendégeikről. A férfi arcára kiült a lelkében végbemenő érzelmi hullámzás. Ez a kevés információ is elég volt ahhoz, hogy pontosan értse, vagy segítenek, vagy ez a nő a kislányával nem éli túl ezt a kalandot.

- Jöjjenek beljebb! - invitálta őket a tiszteletes, ahogy visszanyerte lélekjelenlétét. Ahogy a nő bejjebb lépett, a férfi tanácstalan, gondterhelt arccal nézett a feleségére. Szavak nélkül kérdezte: „Mit csináljunk most?”

Anna tanácstalanul széttárta a kezeit. Teríteni kezdett, és felszolgálta a reggelit.

Senki nem beszélt. Mindnyájan a gondolataikba merültek.

- Ez nagyon finom mogyorókrém! - mosolygott a kislány. És ezzel megtörte az áthatolhatatlan, feszült csendet. Mind nevettek! A feszültség érezhetően alább hagyott.

- Az unokáink is nagyon szeretik. - mondta Anna, és meg akarta simogatni a kislány fejecskéjét, de a kislány ijedten elkapta azt. Anna szíve sajgott, hogy ez a három éves, törékeny kislány hány ütést kaphatott már a fejére, ha egy kéz mozdulatára ösztönösen így reagál?!

- A templomunk alagsorában van egy vendéglakás. Ott meghúzhatják magukat egy ideig, amíg nem találunk Önök számára megnyugtató, hosszútávú, és főleg biztonságos megoldást.

A nőnek eleredtek a könnyei. Már-már rázta a zokogás, csak bólogatni bírt, és suttogva ismételgette: - Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Istentisztelet után elfoglalták a kis lakást. Anna mindenről gondoskodott számukra, amire csak szükségük lehetett. Addig a tiszteletes felhívott minden olyan telefonszámot, amit csak talált a neten, és akik segítséget ígértek vagy tudtak ajánlani egy ilyen szituációban.

Pont egy hét telt el, amikor reggel 7-kor megállt egy autó a templom előtt az utcán, és egy védett szálláshelyre szállították a nőt és kislányát, ahol a lakhatásuk mellett minden segítséget biztosítottak számukra egy új, biztonságos élethez.

                                                              ***

Már javában tartott az istentisztelet, amikor egy fiatal pár lépett be a templomba. Leültek hátul, nem akarták megzavarni az alkalmat. Amikor vége lett, és az öreg tiszteletes mindenkivel kezet fogott a templomajtóban, megvárták míg mindenki elmegy, csak utána léptek oda elé.

- Üdvözlöm, Tiszteletes úr! Felícia vagyok, ő pedig a vőlegényem, Dávid! Azért jöttünk, mert én ragaszkodtam hozzá, ha még maga itt a lelkész, akkor itt, ebben a templomban szeretnék férjhez menni, és szeretném, ha Ön adna bennünket össze! - mosolygott a lány az öregre.

- Ismerjük egymást? - kérdezte a tiszteletes.

- Nem, nem igazán. - mondta a lány. - De hosszú évekkel ezelőtt édesanyámmal magának és a feleségének köszönhettük, hogy életben maradtunk, és hogy az apám nem tudta beteljesíteni az ígéretét.

A tiszteletes szemébe könnyek gyűltek. Pontosan emlékezett! Nyelte a könnyeit, és könnyein keresztül mosolygott, ölelésre tárta karját, és magához ölelte Felíciát! Közben lelki szemei előtt megjelent egy három éves, riadt kislány arca, akiért Ő azóta minden nap imádkozott!

+++

Megjelent az első regényem: A Kegyelem Érintése! 

Milyen a drogfüggő hajléktalanok világa egy szociális munkás szemével?

Doroti fiatal, vidéki lány, aki szociális munkásként Budapest utcáit járja, hogy életeket mentsen, és megoldást keressen azoknak, akiknek már nincsen semmi esélye ebben az életben. Meglátja az embert abban a kamaszlányban, aki anyja szeretetének hiányában az aluljárókban keresi az élet értelmét, és amikor várandós lesz, végleg elveszíti a talajt a lába alól. Doroti meglátja az embert abban a középkorú férfiban is, akinek alkoholizmusa elmarta mellőle kislányait, úgy, hogy az majdnem a gyermekek életébe került.

Azonban Dorotinak a saját életében is van mit helyrehoznia. Úgy érzi, szakadékba esett: a szüleivel talán sosem jön helyre a kapcsolata, a szerelem messziről elkerüli, ráadásul egy szektába hajló gyülekezet csontig hatoló sebeket ejtett önbecsülésén. Szerencsére barátnője, Rebeka és kollégája, a Koszovót megjárt volt katona, Iván minden erejükkel támogatják, és egyik nap belép Doroti életébe Dávid, a fiatal tolmács fiú is.

Dorotinak előbb fel kell dolgoznia a múltat, hogy legyen jövője. Meg kell keresnie Istent, majd a saját helyét a világban, hogy felismerje a szerelmet, amelyet Isten ígért neki.

Tíz évig dolgoztam a Baptista Szeretetszolgálatnál utcai szociális munkásként, drogfüggő hajléktalanok között, Budapesten. A kegyelem érintése olyan eseteket dolgoz fel, amelyeket végigkísértem az évek alatt.

Rendeld meg itt: dseszter.hu

Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani! :)

Írta: Dobóné Somogyi Eszter az Eszti-téka tulajdonosa

A novellát szerzői jog védi! 

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Eszti-téka Instagram oldalán!