2019. ápr 01.

7+1 tipp ahhoz, hogy elkezdj végre mozogni

írta: syeszter
7+1 tipp ahhoz, hogy elkezdj végre mozogni

kettlebell-3293475_640.jpgSosem tartozott az életemhez a mozgás. Tornaórán már középiskolás koromban a hátgerincferdülésre hivatkozva felmentésem volt, mert az általános iskolai tornaórák alatt sikerült velem megutáltatni mindent, ami a mozgásról szól. Így abszolút nyertesnek éreztem magam, amikor közép suliban már nem kellett tornáznom! Mentesültem a sikertelenség- és a kudarcélmények tömkelegétől.

Valahol ennek a következménye, hogy itt ülök most, 35 évesen, és mindenhol fáj! Három terhesség, két szülés, egy elhanyagolt hátgerincferdülés és a 10 kg felesleg, amivel képtelen vagyok megbarátkozni! Jogos, magamnak is köszönhetem.  Meg a tornaóráknak, hogy sajnos nem arról szólnak, hogy jó dolog a mozgás!small-child-1634778_640.jpg

De ha valami nagyon fáj, akkor eljutunk odáig, hogy tegyünk ellene. Nem azért, mert más mondja, hanem azért, mert saját bőrünkön érezzük, hogy itt az ideje a változtatásnak! Szerencsére jó pár példa van előttem az ismeretségi körömön belül, akik hasonlóan nem mozogtak, viszont ma az egyikőjük maratonokat fut, a másik pedig krav maga edző lett. Ők is hasonlóan a mínuszból indultak, mint ahol most én is vagyok.

A változtatásra való hajlandóság mindig ott kezdődik, hogy fáj, és ijesztővé válik a fájdalom. A férjem akkor hitte el, hogy tényleg nagy lehet a baj, amikor mindenféle előzetes nyavalygás helyett, magamtól kértem időpontot ortopédiára.  Az orvos viszonylag megnyugtató diagnózist állított fel. Nagy baj nincs, csak ami várható, ha az ember lánya szül két gyereket és előtte nem vesz tudomást a gerinc ferdüléséről. De mivel szoptatok, sok mindent nem tud ajánlani azon kívül, hogy tornázzak.

Igen, ez az, amire már magamtól is eljutottam! De hogyan kell elkezdeni tornázni úgy, hogy jó legyen, hatékony legyen, és ne ártsak magamnak a nagy igyekezet közepette?!yoga-3677898_640.jpg

A Google a barátom, és megtaláltam online annak az oktatónak az oldalát, akihez még annak idején Aviva tornára jártam. Erről nem rég írtam: kattints IDE, itt tudod elolvasni. És számomra tálcán kínálta a megoldást Gyógyír a deréknak tornasorozata

De mi kell ahhoz, hogy egy ilyen jellegű elhatározás valóban sikerese legyen?

1. Kellő motiváció! Az én személyes tapasztalatom az, ha nincs kellő motivációnk, akkor semmin sem vagyunk hajlandóak változtatni. A motivációt pedig sok esetben valamilyen fájdalom generálja, legyen ez akár fizikai, akár lelki vagy egészségügyi probléma!

2. Elhatározás! Ha már eléggé fáj, az elhatározás hamar megszületik!

3. Elköteleződés a változás mellett! A változás csak akkor válik hosszú távon valóssággá, ha képesek vagyunk elköteleződni mellette!

4. Különítsünk el rá időt: ha kell, változtassunk a napirendünkön! Ez jelentheti azt is, hogy korábban kelünk fel egy fél órával, hogy beleférjen a testmozgás a napunkba.

5. Vonjunk be egy olyan embert a környezetünkből, aki támogat bennünket! Sokat segít egy támogató, biztató külső ember, aki, ha kell, bátorít és biztat, de ha kell, számon kér, ha lankad a lelkesedés.

6. Tegyünk magunknak ígéretet!

7. Készítsünk pontos tervet, és ezt jól látható helyre függesszük ki, hogy a nap folyamán is lássuk, hol tartunk a folyamatban!

+1 Jutalmazzuk magunkat egy-egy mérföldkő elérésénél! De ne evéssel, csokival, sütivel!

Ahhoz, hogy egy új szokást beültessünk a hétköznapok rutinjai közé, 21 napra van szükségünk.  Így az első 21 napban kell az igazi önfegyelem, onnantól már rutinná válik, és a lényeg, hogy ezt a jó szokást ne adjuk fel, ne hagyjuk abba, hanem valóban engedjük, hogy az életünk része legyen!

Ki tart velem?

Kattints IDE és kezd el még ma! 

Hasznosnak találtad? Oszd meg barátaiddal!

Legyél Te is az Eszti-téka közösség tagja! Lájkold a Facebook oldalam, és lépj be a közösségbe!

Eszti-téka az Instagarmon! 

 

Szólj hozzá

változás motiváció tervezés mozgás egészségmegörzés egészségesebb élet Eszti-téka